31262

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői elfogadták csütörtökön a magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentumot, amelynek alapvető célja a külhoni magyar közösségek gyarapodása.

A dokumentum többi között rögzíti, hogy Magyarország támogatja a külhoni magyar közösségek területi és/vagy személyi elvű autonómiáját, és célként jelöli meg a magyar nyelven történő oktatás kiterjesztését, minőségének emelését.
Az irányokat 2020-ig kijelölő 50 oldalas anyag szerint a nemzetpolitika fő törekvése a magyar közösségek megerősítése, gyarapodásának segítése. Magyarország politikailag, erkölcsileg és anyagilag támogatja a külhoni magyar intézményeket és szervezeteket, valamint közvetlen kapcsolatot épít ki a külhoni magyarokkal – olvasható a dokumentumban, amely kitér arra: a többségi nemzethez hasonlóan a nemzeti kisebbségek is arra törekednek, hogy megőrizzék identitásukat, biztosítsák közösségük gyarapodását. Rögzítik, hogy a szomszédos államokban élő magyarok a többségi nemzet tagjaihoz képest hátrányos helyzetben vannak.
A stratégia szerint a nemzeti közösségek politikai célja egyrészt az államon belüli kisebb, önkormányzó egységek, az autonómia, másrészt az önálló intézményrendszer megteremtése. Ezen a téren előrelépést csak a Vajdaságban értek el – állapították meg.
A dokumentumban szerepel az is, hogy Magyarország és a szomszédos államok EU-tagsága sok tekintetben kedvező változásokat hozott, ám mindenre kiterjedő megoldást egyáltalán nem eredményezett a külhoni magyarsággal kapcsolatban. Több törekvés ellenére egységes, koherens EU-szintű kisebbségvédelemről a mai napig nem lehet beszélni. A kedvező hatások mellett egyes országokban az EU-csatlakozás után romlott a magyar közösség helyzete, ami ellentétes az unió értékrendjével és a csatlakozási kritériumokkal.
A stratégia szól a nemzetpolitika eddigi eredményeiről és hibáiról is. A legfontosabb eredmények közé sorolják a külhoni magyarság kérdésének tematizálását, a 2001-es státusztörvényt, a magyar egyetemek létrehozását, az intézményesített egyeztetési fórumok ( Máért, Magyar Diaszpóra Tanács, Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) létrehozását és működtetését, az állampolgársági törvény módosítását és a nemzeti összetartozásról szóló törvényt.
Hibaként és tanulságként említik, hogy nem alakult ki konszenzus a nemzetpolitikában, és nem volt összehangolt, a legfontosabb célokat megfogalmazó elképzelés, valamint a támogatások nem voltak számon kérhetőek.
Mint megállapítják, a külhoni magyar közösségekre a legnagyobb veszélyt az asszimiláció jelenti, ezért a cél az életképes és fejlődő közösségek, amelyek növekvő támogatása csak akkor lehetséges, ha Magyarország regionális szerepe megnő. Alapvetés, hogy a külhoni magyar közösségek a szülőföldjükön szeretnék megőrizni magyarságukat, és az a cél, hogy a külhoni magyar közösségek teljes intézményrendszere kiépüljön, és képessé váljanak az öngondoskodásra, amellett, hogy mindig maguk mögött tudhatják Magyarország támogatását.     
A dokumentum kulcsfontosságúnak nevezi az oktatás kérdését, és célul jelöli meg, hogy minél több diák vegyen részt magyar nyelvű közoktatásban, és a magyar diákok számarányuknak megfelelően legyenek jelen a felsőoktatásban
A stratégia az egyik legnagyobb eredményként értékeli a külhoni felsőoktatási intézmények létrejöttét. Ezek olyan mértékben gátolják az asszimilációt és segítik “a magyar identitás reprodukcióját”, melynek hatása felbecsülhetetlen – olvasható. Az anyag ugyanakkor kitér arra is, hogy  a természettudományi, mérnöki képzésben részt vevő magyar diákok száma alacsony. A cél az egységes Kárpát-medencei oktatási tér kialakítása, amelynek keretében hangsúlyt kell fektetni arra, hogy ez az arány változzon a reál-, a mérnöki, az orvosi és a jogászszakok javára – olvasható.
Ösztönözni kell továbbá az anyaországi és külhoni felsőoktatási és tudományos intézmények együttműködését. A célok között fogalmazzák meg az intézményalapítást és azok erősítését.
A dokumentum szerint a szórvány a magyarság asszimilációnak leginkább kitett része. Itt és a kisebb településeken az óvodára és az elemi oktatásra kell összpontosítani, erőforrásokat a beiratkozásra koncentrálni. A támogatáspolitika legfontosabb feladatai közé kell tartoznia a magyar anyanyelvű oktatási intézményekbe való beíratást segítő kampányt.   
A civil szervezetek esetében fontos, hogy a jogvédelemben ellenőrző szerepet töltsenek be, kezdeményezőleg lépjenek fel, és járuljanak hozzá a magyar közösségeket érintő jogok érvényesüléséhez.
A támogatásokról szólva kiemelik, hogy a korábbi rendszer folytatásával eredményt nem lehet elérni, a cél, hogy a támogatáspolitika az eseti jellegű helyett az intézmények segítésére koncentráljon, az erőforrásokat összpontosítsák, a források felhasználását folyamatosan ellenőrizzék és a Bethlen Gábor Alapkezelő által működtetett egységes nyilvántartási rendszert kibővítsék.(mti)

{iarelatednews articleid=”31255,31251,31240″}

Semjén Zsolt elmondta, hogy az értekezlet zárónyilatkozatot fogadott el, amelyet minden résztvevő aláírt. A dokumentumban többi között rögzítik: egyetértenek abban, hogy a 2011. január 1. óta a magyar állampolgárság megszerzését célzó egyszerűsített honosítási eljárás új esélyt jelent a magyarság számára.
    A zárónyilatkozatban kitértek arra is, hogy elfogadhatatlannak tartják Szlovákiának az egyszerűsített honosítással szemben tanúsított, az európai normákat figyelmen kívül hagyó lépéseit, amelyek saját állampolgárai ellen irányulnak. Jelezték, hogy a magyar kormány és a magyar szervezetek valamennyi nemzetközi fórumon határozottan fel fognak lépni az ilyen és ehhez hasonló jogsértésekkel szemben.
    A dokumentum szerint a felek üdvözlik a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyarság Háza, valamint a Nemzetpolitikai Kutatóintézet létrehozását, és rögzítik, hogy a támogatáspolitika átalakításának részeként elfogadják a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásának kritériumrendszerét. Egyetértenek a kormány szándékával, hogy a támogatáspolitikában a normatív alapú, hosszú távra kiszámítható finanszírozást kívánja előtérbe helyezni a pályázati alapú, eseti támogatásokkal szemben. Támogatják továbbá egy hosszú távú Kárpát-medencei fejlesztési stratégia kidolgozását. Egyetértenek továbbá abban, hogy a nemzetpolitikai törekvések fontos céljának, a Kárpát-medencei magyar közösségek megmaradása legfőbb biztosítékának a különböző autonómiaformákat és önkormányzati modelleket tekintik.
    Üdvözlik a kormány azonnali fellépését a szeptember 26-án, a szerb parlament által elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvénnyel kapcsolatban, s reményüket és elvárásukat fejezik ki, hogy a vajdasági magyarok számára megfelelő megoldás születik. Sajnálatukat és tiltakozásukat fejezik ki amiatt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új egyetemi chartájának tervezete – az oktatási törvény előírásai ellenére – nem rendelkezik az önálló magyar nyelvű intézmények létrehozásáról. Reményüket fejezik ki továbbá, hogy Románia olyan területi-közigazgatási reformot hajt végre, amely nem érinti hátrányosan sem a tömbben, sem a kisebbségben élő magyar közösségeket. Üdvözlik a a csíkszeredai központú Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjának felgyorsulását. 
    Üdvözlik továbbá, hogy az ukrán minisztérium rendelete lehetővé teszi jövőre a magyar nyelvű felvételizést filológia szakra, és reményüket fejezik ki, hogy az ukrán állam biztosítja a kárpátaljai magyar közösség parlamenti képviseletét azáltal, hogy olyan egyéni választókörzetet alakít ki, amely egyesíti a többségében magyarlakta településeket. A felek egyben felhívják a figyelmet a 2011-2012-es népszámlálások eredményeinek fontosságára. 
    A tanácskozáson elfogadták a 2020-ig szóló nemzetpolitikai stratégiát is. A kormányfő helyettese ebből kiemelte azt a passzust, amely szerint ha nemzetpolitikai szempontok és különböző szakpolitikák egymással ellentétbe kerül, akkor a nemzetpolitikáé az elsőbbség. 
    Elfogadták, hogy Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) javaslatára 50 millió forintos kerettel külön jogsegélyalapot hoznak létre a nemzetpolitikai államtitkárságon – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette: a magyarországi pártok hitet tettek amellett, hogy saját politikai pártcsaládjukban a magyar ügy mellett minden körülmények között kiállnak. 
    Kitérve a határon túli magyaroknak adandó szavazati jogra azt mondta, 2014-ben már “össznemzeti parlament” alakulhat.
    Szabó Vilmos (MSZP) a sajtótájékoztatón azt mondta, felelősségteljes tanácskozásnak tekintik a Máértet. Bár sok kérdésben nézeteltérés van, nagyon fontos, hogy ha nemzeti sorskérdésekről van szó, törekedjenek a konszenzus kialakítására. Jelezte: felvetették igényüket, hogy a szakbizottságokban szakértőik jelen lehessenek, s mint mondta, a kormány nyitottnak mutatkozott erre. Utalt Kövér László házelnök előző napi felszólalására is, és azt mondta, hogy kijelentése az elmúlt húsz évről nagyon fontos volt. 
    Kövér László megnyitójában azt mondta, az elmúlt húsz esztendő magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály “műve és felelőssége”. Úgy fogalmazott: a felelősségünk nem egyenlő, de közös, és nincs felmentés alóla. “Ennek a nyomasztó felelősségnek a kiporciózását” rövid távon, nem mindig méltányosan, a választópolgárok, hosszabb távon – “megfellebbezhetetlenül” – a magyar történelem végzi el – mondta. 
    Szávay István (Jobbik) azt mondta, maximálisan egyetértenek a nemzetpolitikai konszenzus fontosságában. 
    “Az elcsatolt területeken élő magyar közösségeknek alapvető érdeke, hogy a legfontosabb kérdésekben konszenzus alakulhasson ki, és magyar politika és a parlamenti pártok egységesen lépjenek fel. A konstruktivitás a részükről megvan – jelezte.