berenyi-jozsef08

A Most-Híd szombati döntését, miszerint egyedül indul a márciusi előrehozott parlamenti választásokon a Magyar Koalíció Pártja tudomásul veszi – nyilatkozta a SITA hírügynökségnek a párt elnöke, Berényi József.

„Úgy néz ki, a megegyezésre való igyekezet kezdettől fogva nem volt őszinte a részükről” – mondta Berényi. Most majd harcolni fogunk a dél-szlovákiai választókért – tette hozzá. Berényi megjegyezte, pártja szeretné, ha a magyar választópolgároknak megfelelő képviseletük lenne a parlamentben, vagyis legalább 15 képviselő. Amikor az MKP erős volt, 20 képviselője volt a parlamentben, az utolsó parlamenti választások után 2010-ben a Most-Hídnak 14 képviselője volt, ebből csak 8 volt a magyar nemzetiségű – hangsúlyozta az MKP elnöke.

Az MKP választási listájáról a párt Országos Tanácsának szombati ülése dönt majd. A jelöltek sorrendje az elnök szerint még nyitott. A járási konferenciák által jóváhagyott jelölteket, az Országos Elnökség pénteki ülése vitatja , és javaslatot tesz a választási lista összeállításának kulcsára is. A végső döntést azonban az Országos Tanács mondja ki december 3-án.

dé, Felvidek.ma

{iarelatednews articleid=”31289″}