31054

Rozsnyón a történelmi Városháza színháztermében kicsik és nagyok egyaránt megtekinthették a Badin Ádám Meseszínház előadásában bemutatásra kerülő “Valaki mindig lát” című mesés előadást bábokkal és muzsikával.

A darabot, mely gondolatokat tartalmazott a szeretetről Környei Alice állította össze és rendezte meg, Mikszáth Kálmán elbeszéléseiből, a Jó palócok és a Tót atyafiak alapján. A díszletet, bábokat és jelmezeket Fekete Dóra tervezte. A darabot játszották, elbeszélték és zenélték Badin Ádám, Környei Alice, Czakó József és Burovincz Laura. Az előadást a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatta.

2011. november 9-én az első előadásuk reggel 9 órakor kezdődött, melyet a hosszúréti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Rozsnyói Református Egyházközség alapiskolás diákjai tekintettek meg. 11 órakor került sor a második előadásra, melyen a rozsnyói Fábry Zoltán iskola diákjai vettek részt. A gyerekek szájtátva nézték a darabot, melyben egyszerre élő figura és báb is játszotta a szerepet. A palóc tájszólással előadott, szójátékokkal és magyar népdalokkal színezett mesén kifejezetten jókat nevettek. Láthatóan a gyerekek számára mégis a legélvezetesebb momentum az volt, amikor az előadó lejött a színpadról és a nézők között járt kelt, bábjával együtt.

Nagyszerű dolog, hogy egy mese megtekintésének elejéig a színházterem kétszer is megtelt magyar ajkú gyermekeinkkel, akik sok szép gondolatot hallhattak láthattak a múltunkról és ismert írónkkal, Mikszáth Kálmánnal ismerkedhettek meg ilyen formán és nem csak az iskolapadban ülve.

Beke Beáta, Felvidék.ma

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/11/31054_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31054_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31054_3.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31054_4.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31054_5.jpg” width=”180″ height=”106″ title=”Rozsnyó” }Rozsnyó{/japopup}