31282b

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma keretében november 22-én tartotta alakuló ülését  Budapesten a parlament épületében a  Szórvány-Diaszpóra Munkacsoport, amelynek felvidéki tagja Papp Adrianna,  Debrőd polgármestere, az MKP elnökségi tagja.

Tiszteletbeli tag Duray Miklós politikus, közíró. Állandó szakértőként bekapcsolódik a munkába Ladányi Lajos, a Zoboralja közhasznú társaság elnöke és Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója is.
A munkacsoportnak két társelnöke van, Révész Máriusz, a kormánypárti FIDESZ parlamenti képviselője, és Szabó Tímea, az ellenzéki LMP képviselője. Valamennyi parlamenti párt és határon túli magyar közösség delegált tagokat a munkacsoportba.
Az alakuló ülés résztvevőinek először Maróti Orsolya, a Balassi Intézet Magyar Nyelvi Tagozatának vezetője mutatta be a diaszpóra-intézményrendszert, hangsúlyozta, milyen fontos szerepe van az oktatásnak a diaszpórában élő nyugati magyar közösségek megtartásában. Hálózatok kialakítását szorgalmazta, amelyek a harmad- és negyedgenerációs magyarokat, az új kivándorlókat, ez eltérő igényű és szerkezetű közösségeket is összefogná, emellett  figyelembe kell venni az elkerülhetetlen nyelvi változásokat, amelyek bekövetkeztek  ezen közösségek életében. A következő generációk identitásának megőrzésére elsősorban a cserkészet és a vasárnapi, hétvégi iskolák működésének megerősítésére van szükség, hangsúlyozta előadásában Maróti Orsolya.
Majd Csete Őrs, a Határtalanul! Programiroda vezetője tartott előadást Szórványmegőrzés – fiatalokkal címmel, ezt teljes terjedelmében közzé tettük portálunkon.

{iarelatednews articleid=”31280″}