2012. március 10-én népszavazást tartanak a gútaiak arról, hogy városuk visszakapja-e eredeti nevét, azaz teljesen mellőznék az 1948 óta használt Kolárovo nevet. Gúta önkormányzata hétfőn döntött az MKP-s Gőgh Mihály által beterjesztett javaslatról.

A népszavazás ugyanazon a napon lesz, amikor az előrehozott választások zajlanak majd, de külön helyiségekben kell leadni a szavazatokat. Legalább 50%-os részvétel szükséges majd az érvényességhez, és ezek után a belügyminisztériumnak és a kormányhivatalnak is rá kell bólintania a névváltoztatásra.

1990-ben már sikeresen visszaszerezte régi nevét Nagymegyer (1948-tól 1990-ig Čalovo), Alistál (1948-tól 1990-ig Hroboňovo), valamint Tornalja (1948-tól 1990-ig Šafárikovo).

Mire a gútaiak kérték a névváltoztatást, addigra hiába tartottak érvényes szavazást, a Mečiar-kormány egyszerűen figyelmen kívül hagyta őket. Pedig 62%-os részvétel mellett az emberek 97%-a mondta, hogy adják vissza Gúta történelmi nevét. Ennek ellenére maradt a Kolárovo elnevezés, melyet egyébként senki nem ért, hogy miért egy l-lel írták a nagy csehszlovákosítás idején, ha állítólag Kollár Jánosról, a klasszicista költőről akarták elnevezni a várost.

A gútaiak mostani elszántságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ismételten kitették városukra a magyar nyelvű táblát.

BGy, Felvidék.ma