ory-peter08
Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke (Fotó: Felvidék.ma)

A Pro Civis Polgári Társulást megkereste a dunaszerdahelyi kórház igazgatója, Horváth Zoltán, hogy a kórház területén kihelyezendő kétnyelvű feliratok elkészítésében segítséget kérjen. Őry Péter a Pro Civis elnöke a napokban át is adta a figyelmeztető táblákat, abban a reményben, hogy a dunaszerdahelyi példát többen is követik.

A Felvidék.ma-hoz eljuttatott közleményben az alábbiak olvashatók:
Gyakran halljuk, mondjuk: mindenütt jó, de legjobb otthon. Hogy az „otthon” kinek mit jelent, embere válogatja, Gárdonyi Géza például így vall róla: „Az ősi ház, az ősi föld éppoly elválaszthatatlan tőlünk, mint testünk valamely része, mint lelkünk valamely része. Ha meg kell válnunk tőle, nyomorékok vagyunk mindholtunkig.”. Egy másik írónk, Halász Zoltán meg azt teszi hozzá, hogy „Az anyanyelv belénk nőtt, emberi létezésünk része, a lélekölés bűnét követi el, aki meg akar tőle fosztani.”.

Lehet, az otthon ilyen szélesebb értelmezése, s talán az otthon nyújtotta biztonság és lelki kiegyensúlyozottság érzése – legyen a szó értelmezése szűk vagy bő – vezérelte Horváth Zoltánt, a dunaszerdahelyi kórház igazgatóját, amikor felkereste Őry Pétert, a Pro Civis Polgári Társulás elnökét, hogy megbeszélje vele, miként lehetne megoldani, hogy a kórházban a betegek és a dolgozók orientációját szolgáló, egészségét és biztonságát védelmező tájékoztató feliratok az államnyelv mellett magyarul is láthatók, olvashatók legyenek. Hiszen – szakmailag többszörösen alátámasztott tény – a biztonság érzése és a lelki kiegyensúlyozottság az első lépés egy beteg gyógyulása felé.

De igazából mindegy, kit mi vezérelt, a döntő a megbeszélés eredménye. Az pedig ne más, mint egy jó példa, amely remélhetőleg ragadós lesz: Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke vállalta a kétnyelvű feliratok elkészítését a kórház által meghatározott formában és nagyságban, s december első napjaiban már át is adta a mintegy 2 500 darab figyelmeztető táblát a kórház igazgatójának. S mert a kórház igazgatójának a szándéka teljesen egybecseng a polgári társulás kétnyelvűséggel kapcsolatos céljaival – na meg az egészségügy közismerten alulfinanszírozott állapota miatt -, a táblák elkészítésének költségeit magára vállalta a Pro Civis. S mindkét fél őszintén bízik abban, hogy ez „az apró figyelmesség” valóban az otthon tudatának biztonságát nyújtja az intézmény alkalmazottjainak, betegeinek és minden látogatójának.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”31163, 31303″}