32184

 Újabb fejezethez érkezett a „Kulcs a sikerhez” nevű projekt, mely öt partner összefogásával valósul meg. Ezek az EURO-WORD-BAU Nonprofit Kft. a Szövetség a Közös Célokért, Hejce Önkormányzata, Perény-Hím község Önkormányzata, valamint a Rovás Polgári Társulás.

A pályázatba, melyet a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósítanak meg, három új intézmény létrehozása szerepel. Az első a miskolci Nemzetközi Elméleti Oktatási Intézet, amelynek augusztusi átadásáról és működtetéséről beszámoltunk olvasóinknak, a másik a perényi Nemzetközi Vállalkozói Konferencia Központ, amelyet a tervek szerint idén februárban adnak át rendeltetésének, valamint a hejcei Nemzetközi Turisztikai Gyakorlati Oktatási Intézet, amelyet rendeltetési céljának megfelelően már birtokba vettek az oktatók és tanulók. Ez utóbbi intézmény átadása zajlott január 27-én, Hejcén. A volt Vámház épülete lett átalakítva oktatási központtá. A helyiek csak döngőnek mondják, mivel tánc- mulatságok idején a padlás deszkáitól volt hangos a település. A megnyitóra közel háromszáz vendég gyűlt össze. Ezek nagyrészt a projektben résztvevő partner-szervezetek, másrészt az Abaúj az Abaújban EGTC képviselői voltak.
Az ünnepélyes átadón a himnusz eléneklése után Szabóné Kémeri Klára, a VITEA alapítvány képviselője és Rohály Géza, Hejce polgármestere üdvözölte a vendégeket. A házavatás ünnepi szónoka Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára volt. Beszédében felhívta a figyelmet a nagy álmok és tervek álmodásának fontosságára, valamint az összefogás szükségességére, melynek szép példája a jelenlegi projektben résztvevő szervezetek együttműködése, illetve annak eredményei. Czimbalmosné Molnár Éva, kassai főkonzul asszony ugyancsak a határon átnyúló együttműködés fontosságát emelte ki, s felajánlotta segítségét azon vállalkozóknak, akik a határ egyik vagy másik oldalán partnert keresnek. Csoltko Jenő, a CSEMADOK Kassa-vidéki Választmányának elnöke kiemelte, hogy egyebek mellett a sikeres vállalkozó legfőbb erényei közé tartozik a tisztesség és a becsületesség. Furik Csaba, Kisgéres polgármestere és Kassa Megye Önkormányzatának képviselője a határon átnyúló együttműködési bizottság tagjaként tapasztalt gondokról, Múdra Rozália, Kassa Megye Önkormányzatának volt hivatalvezetője ugyancsak tapasztalatait mondta el a határon átnyúló együttműködés első éveiről, valamint az EU-s pályázatok finanszírozásával járó gondokról. Papp Adrianna, Debrőd polgármestere a Rovás Polgári Társulás tagja a társulás tevékenységét ismertette a jelenlévőkkel. A Szövetség a Közös Célokért képviseletében Andrássy Zsuzsanna szólalt fel, aki ismertette a szövetség tevékenységét, beszámolt az eddig megvalósított EU-s pályázatokról. A nemzeti színű szalagot Szabó Erika államtitkár és Rohály Géza vágta át.
A projekten belül megvalósított 2011-es nyári képzések résztvevői ez alkalommal vehették át okleveleiket. A megnyitó ünnepi műsorral zárult, melynek keretén belül Rohály Géza mondta el a kettős állampolgárság megszavazása alkalmából írt versét, valamint fellépett a helyi Búzavirág Vegyeskar. A sok környékbeli vendégen kívül egy Nyitra környéki is jelen volt, Ladányi Lajos személyében, aki egyben a Szövetség a Közös Célokért társulás alelnöke, aki szlovákiai parlamenti képviselőként a honvédelmi bizottságnak volt a tagja és a hejcei repülő szerencsétlenség alkalmával meglátogatta a falut. A polgármesterrel együtt járták az erdőt és számos személyi tárgyat szedtek össze a szerencsétlenség helyszínén a Borsó hegyen, melyeket később eljuttatott az áldozatok hozzátartozóinak. Tevékenységét sem a magyar, sem a szlovák hatóságok nem nézték jó szemmel, az érintett családoknak azonban nagyon fontos volt. A falu ezek után díszpolgárrá avatta s mosolyogva elmondta, hogy azóta, ha Hejcén rendezvény van, a polgármester figyelmezteti őt, teljesítse polgári kötelességét. Nagyon szép délutánt töltöttek el Hejcén egyrészt a rendezvény ünnepi hangulata miatt, másrészt a festői környezet miatt, ahol a település fekszik. Ajánljuk mindenkinek a település, valamint a helyi kastély megtekintését. Megéri a fáradságot.

Vitéz László, Felvidék.ma

{phocagallery view=category|categoryid=398|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

{iarelatednews articleid=”30361″}