reformatus02-200

Ötödik alkalommal rendezik meg „Vágyni arra, ami a miénk” címmel február 11. és 19. között Magyarországon a Házasság hetét, amely arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, a család intézményének népszerűsítésére, valamint segítséget adjon párkapcsolati, esetleg gyereknevelési nehézségekkel küzdőknek.

A rendezvénybe a most első ízben egy filmvetítéssel egybekötött beszélgetéssel a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház martosi gyülekezete is bekapcsolódott.
„A Házasság Hete rendezvényre a világhálón találtam még az elmúlt évben és nagyon megtetszett a kezdeményezés, ezért határoztuk el, hogy ebben az évben Martoson is megvalósítjuk. Vasárnap, február 12-én tartottuk meg az ezzel kapcsolatos rendezvényünket, melynek keretében, – hogy elérjük azokat is, akik idegenkednek az egyházi alkalmaktól, – a helyi kultúrházban vetítettük le a Szerelempróba (Fireproof) című filmet. A célcsoportunk a házasság előtt állók és a házasságban élők voltak. A film után nagyon jó hangulatú, kötetlen beszélgetés zajlott Gary Chapman: Egymásra hangolva című könyve alapján a házasság öt szeretetnyelvéről. Lehetőség volt a könyvben található teszt kitöltésére is, a pároknak pedig annak közös megbeszélésére” – mondta Szénási Lilla martosi lelkipásztor.
A mozgalom Richard és Maria Kane kezdeményezésére indult el több mint egy évtizede az Egyesült Királyságban, hogy Valentin nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítsák az emberek figyelmét. A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, amely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.
Magyarországon a programsorozatot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), Bibliai Házassággondozó Szolgálat, katolikus részről a Magyar Katolikus Családegyesület (MAKACS), valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak szervezetei (Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szlogálat, Magyarországi Evangélikus Egyház Női Misszió, Magyarországi Baptista Egyház Család Szolgálat, Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálat, Magyar Metodista Egyház Család Szolgálat) közösen szervezik.

Reformata, Felvidék.ma