32409

Somorján vasárnap, a kultúrházban tartott Nemzeti Esten mutatkoztak be a a Via Nova Ifjúsági Csoportnak a március 10-ei előrehozott parlamenti választásokon induló  képviselőjelöltjei.

A rendezvényt a Somorja Hangja – Vox Samariae Polgári Társulás és a Via Nova Ifjúsági Csoport közösen szervezte. A szervezők a közönség soraiban köszönthették Bárdos Gábort, Somorja város polgármesterét, Pogány Tibor alpolgármestert, valamint a képviselő-testület több tagját, és Gubík Lászlót, a Via Nova ICS elnökét.

A Via Nova ICS négy képviselőjelöltje a Magyar Koalíció Pártja választási listáján indul, tehát a 24-es sorszámú listán: Iván Péter (147-es sorszám), Varga Tibor (148.), Cziprusz Zoltán (149.), Samu István (150.). A fiatalemberek nem titkolták, elegük van a megunt arcokból, a politikai életben is generációváltásra van szükség. Fő céljuk, hogy a felnövő nemzedékek érvényesülni tudjanak saját régiójukban, és ezzel elejét vegyék a fiatalok tömeges elvándorlásának. Ezt csak munkahelyteremtéssel és a közlekedési infrastruktúrának az északi országrészhez hasonló Dél-Szlovákia fejlesztésével lehet elérni. Ehhez anyagi források is kellenek, de mivel Dél-Szlovákia polgárai ugyanúgy adófizetői Szlovákiának, mint a többi régióban élők, az általuk befizetett adók 75 százalékának a régió javára való felhasználását javasolják. Ezt csak törvényes eszközökkel lehet megoldani. A Via Nova Ifjúsági Csoportban jól felkészült jogászok is vannak, akik képesek erre a feladatra. A Via Nova ICS programjának már a neve is önmagáért beszél: Új úton a jövőnkért! – ezt hamarosan egy szepsi sajtótájékoztatón mutatják be részletesen.
Nem indul a parlamenti választásokon, de segíti a kampányt az ifjúsági csoport elnöke, Gubík László is.

{phocagallery view=category|categoryid=410|imageid=12157|detail=0|float=right}A Nemzeti Est rendezvény tulajdonképpen már a délutáni órákban elkezdődött, amikor a kultúrház előcsarnokában bemutatták a „Turulszobrok a Kárpát-medencében” című kiállítást, Katona Bernadette mintegy félezer fotójából álló gyűjteményét. A kiállítást Pogány Tibor somorjai alpolgármester és Palotás József, a Rákóczi Szövetség kecskeméti szervezetének képviselője nyitotta meg. Pogány Tibor tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a kiállítás a Felvidéken a Szövetség a Közös Célokért tárulás szervezésében valósul meg, Somorján péntekig tekinthető meg, majd újabb helyszínekre vándorol. Jelenleg március közepéig hat településsel van előzetes megállapodás. Palotás József elmondta, hogy a gyűjteményt Magyarország határain túl először Kárpátalján, Beregszászon, majd a délvidéki Magyarkanizsán és Felvidéken, Nagykaposon mutatták be. “Nagy öröm számára, hogy a tárlatot a felvidéki közönség is megtekintheti” – mondta.

Az előcsarnokban a házigazda Somorja Hangja Polgári Társulás újabb közérdekű kezdeményezést indított. Kiss Árpád, a társulás elnöke portálunkat tájékoztatva elmondta, szeretnék, ha a szlovákiai magyarság mártírjának, gróf Esterházy Jánosnak Somorján is volna emléktáblája, és erre most gyűjtést indítottak. A Somorja Hangja “hivatalosan” a közelmúltban alakult, de civil mozgalomként már azt megelőzően is jelentős múltat tudhat maga mögött. A belügyminisztérium a törvénnyel ellentétesen akarta akadályozni bejegyeztetésüket, ők azonban nem törtek meg, és győzedelmeskedtek a hatalmi önkény felett. Fő céljuk Somorja magyar jellegének megőrzése, a város idáig megszokott nemzetiségi összetételének megtartása. Ugyanakkor fontosnak tartják a magyar nyelv diszkriminációjának megszüntetését!  “Köszönjük mindenkinek, akik bármilyen formában támogatták rendezvényeinket, kezdeményezéseinket” – mondta Kiss Árpád.

A Nemzeti Estet két kulturális program is gazdagította. Előbb a helyi Nagy Csali Gyermek Néptánccsoport fellépését tekinthették meg. A Nagy Myrtill vezette ifjú tánccsoport produkcióját vastapssal köszönte meg a közönség. Az est záróakkordjaként pedig a Kárpát-medencei folk-rock jellegzetes és egyedi hangzásvilágú reprezentánsa, a 2004-ben alakult Szkítia együttes lépett színpadra. Már több nagy sikerű felvidéki koncertet tudhattak eddig is maguk mögött, Somorján ez volt az első fellépésük. A Szkítia zenekar hosszú útkeresés után 2010-ben találta meg a legjobb felállását. Ennek eredményeként a már megszokott sodró, lendületes dallamokat újszerű és különleges hangzásvilággal ötvözik. A zenekar dalaiban egyedülállóan és izgalmas módon keveredik a folkos hangulat és a rock. ?Jól egészíti ki egymást a gitár a gazdag harmóniavilágból építkező billentyűs hangszerrel. A precíz dob és a basszusgitár ritmus tárháza markáns keretet ad a zenének. Mivel a zenészek ihlető forrása a magyar népzene, a dalok különleges ízét az autentikus népi hangszerek – hegedű, furulya, citera – adják. Emellett a karakteres férfi és a népiesen lágy női ének biztosítják a jellegzetes és egyedi SZKÍTIA hangzást. A dalok népszerűségét és sikerét a magyar népzenében természetes pentatónia és a sokszínű népi hangszerek garantálják. A zenekar repertoárjában kizárólag saját szerzemények valamint népdal és versfeldolgozások szerepelnek. Évek óta kedvelt és népszerű fellépői a hazai rock és gasztro fesztiváloknak, város-, és falunapoknak, kiemelt ünnepi rendezvényeknek, hagyomány örző találkozóknak. Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője így jellemezte az együttest: “A Szkítia muzsikája a nap fénye, érzelmeink, érzéseink tapintható rezgése…”

“Ma este a közérdekű tájékoztatás és a tartalmas szórakoztatás egyfajta ötvözetére tettünk kísérletet. A szereplőket, fellépőket tekintve ez meglapozott elvárás, ugyan más-más eszközökkel, formában, de a színpadon megjelentek mindannyian ugyanazért a célért tevékenykednek, mégpedig a magyarság fennmaradásáért, hagyományaink megőrzéséért, kultúránk ápolásáért, szülőföldünkön való boldogulásunkért. Egy olyan jövőkép lebeg előttük, mely szerint Somorján mindig is otthon érezhetjük magunkat – magyarként” – hangzott el a somorjai Nemzeti Esten, melynek végén a szereplők a közönséggel együtt elénekelték a magyar Himnuszt.

Felvidék.ma, O.N.

A rendezvényről szóló, több mint 50 fotóból álló képgalériánk itt tekinthető meg.

{iarelatednews articleid=”32381,31423,31127″}