A turul a magyar eredetmondák mitológiai madara, a csodaszarvas mellett egyik totemállatunk. Úgy is mondhatjuk, a szarvas volt ősanyánk, a turul pedig ősapánk.
A magyarok ősi pogány hitvilágának emléke, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője. E titokzatos madár a mai napig szorosan kötődik hozzánk, bár igazából azt sem tudjuk pontosan, mely állatról van szó.
Egyes elképzelések szerint a mondai turul az élővilágban egy nagy testű sólyommal, talán az altáji havasi sólyommal, a kerecsensólyommal, a szirti sassal, a szakállas keselyűvel vagy a fakó keselyűvel azonosítható. A sólymok nem nagy testű, de annál bátrabb, gyorsabb és erősebb ragadozó madarak, míg a szirti sas és a keselyűk szárnya meghaladja a két és fél méteres fesztávolságot is. Miért éppen ragadozó madár lett a pusztai népek szent állata? Mert a nomádokhoz hasonlít – kevésbé helyhez kötött, mint például a medve vagy az oroszlán. Emellett a bátorsága, égbe törése által az Isten küldötte is lehetett. A turul volt az eszményi, a hibátlan, a győzhetetlen, vagyis az isteni. A turul szó török eredetű (a csagatáj togrul vagy turgul vadászsólymot jelent). Az ősi magyar nyelv három szót ismert a sólymok különböző fajtáira: a kerecsen, a zongor (ebből származtatható a Zsombor név is) és a turul szavakat; az ősi, a használatból kiveszett túrul szót 19. század eleji költőink hozták újra használatba turul alakban. Teljes bizonyossággal nem dönthető el, hogy a turul valójában sas vagy sólyom, esetleg keselyű; a mítoszok értelmezése alapján egyesek szerint sasról van szó; a nyelvi bizonyítékok a sólyom jelentés mellett szólnak. A millenniumi turulmadarak mintájául pedig leggyakrabban az a fakó keselyű szolgált, amelynek preparált példányát ma is megszemlélhetjük a budapesti természettudományi múzeumban – kiterjesztett szárnnyal, az emlékműveken látható pózban, csak éppen kard nincs a csőrében. Egyes kutatók szerint a turul egy Altaj-hegységben őshonos madár volt, amely vándorsolymászok által került Perzsiába, Turkesztánba, majd a többi – nyugati – országba is. Köztudott, hogy a solymászat és a sassal való vadászat a belső-ázsiai eredetű és a sztyeppei népek egyik vadászati módja volt. Nem volt ez másként a magyaroknál sem. Sólyommal és sassal nemcsak galambra, nyúlra, de nagyobb vadakra, akár szarvasra vagy farkasra is vadásztak. Igaz az effajta mulatság inkább az előkelők kiváltsága volt. A solymászat népszerűségét nyelvünk is bizonyítja. Hét régi vadászmadár nevünk, a sólyom, ölyv, turul, torontál, bese, zongor és karvaly, mind török eredetű.
A turul alakja érdekes, visszatérő jelenség a mai napig fellelhető az eurázsiai sámánizmusban. A különféle madarak, például a sas, a sámán (nálunk, magyaroknál helyesebb a táltos kifejezést használni) repülésével állnak kapcsolatban, kifejezik az utazását a különféle világok között. Az eurázsiai sámánok hite szerint az első sámánasszony egy sastól szülte világra az első sámán férfit, mely meglepő hasonlóságot mutat Emese álma című legendánkkal. A sámánikus hit maradékát őrző eurázsiai népek gyakran állítanak a mai napig madaras oszlopokat, melyek a világfát szimbolizálják. Koreában ezek az oszlopok védik a falvakat. Az altaji törököknél ezeket a sasos oszlopokat turunak nevezik, ami alakjában közel áll a turul szavunkhoz. De hasonló párhuzamokat más kontinenseken is találunk. Az eurázsiai népek turulmadarának észak-amerikai megfelelője az indiánok legendás Mennydörgésmadara, amely madártanilag a kerecsensólyomhoz közel álló havasi sólymot jelenti. Az indiánok szent totemállatként és védelmezőjükként tisztelik, tehát hasonló szerepet tölt be, mint a magyar mitológia turulmadara.
A turul rendkívül fontos szerepet játszik az ősi magyar hitvilágban. Legendáink kétszer is említik a turult népünk sorsát meghatározó szerepben. A turul első ízben Álmos fejedelem születésével kapcsolatosan tűnik fel.
Anonymusnál olvashatjuk: A „nyolcszáztizenkilencedik esztendőben Ügyek… nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.”
A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni őket. Az emberek megkísérelték megtámadni a sasokat, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul, és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyar felkerekedett és követte a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt a turul, és a magyarok újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak. Ennek a mondának a valóságos alapja az, hogy a magyarok anélkül, hogy tudták volna, valóban addig a helyig vonultak Európában nyugat felé, ahol a kerecsensólyom – a turul – fészkel. Az álomban szereplő sasok pedig alighanem a besenyőket jelképezték, akik fenyegető közelsége késztette a Magyar törzseket az Etelközből való elköltözésre.
A turul később is feltűnik, többek között a magyar népmesék hőseként. Egyik ősi magyar népmesénk hőse egy „isteni madár”, amely kiszabadítja a Napot, feleséget is szerez magának és a mese végén király lesz. Vagy gondoljunk csak a Fehérlófia embert magasba röpítő, segítő madarára, akit repülés közben folyamatosan etetni és itatni kell. A különböző világszintek közötti utazás az ősi hitvilágunk bizonyítéka.
Egy újabb keletű monda a turulmadarat II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez és a tiszaújlaki turulos emlékműhöz kapcsolja. Keresztyén Balázs mondagyűjteménye, illetve Király Benedek Lőrinc egyik meséje is leírja a történetet, melynek lényege a következő: A Tiszaújlak határában vívott csata során az ellenség kiverte Rákóczi kezéből a kardot. Szorongatott helyzetéből a nagyságos fejedelmet őrző madara mentette ki. A váratlanul lecsapó turul csőrében kardot hozott Rákóczinak, karmaival pedig a labancokat marcangolta. Ennek emlékére állították a szobrot a Tisza partján.
Engedjék meg, hogy pár szót szóljak a turul képzőművészeti ábrázolásairól. A kora középkorban a hunok, avarok és magyarok kedvelt díszítőmotívuma a turul, erről több régészeti lelet tanúskodik. Közülük az egyik legszebb a rakamazi honfoglalás kori aranyozott ezüst hajfonatkorong. Ezen a kiterjesztett szárnyú turul két kisebb madarat tart a karmaiban. Ezek vagy a fiókái, vagy a zsákmányállatai lehetnek. A nagyszentmiklósi aranykincs egyik edényén látható hatalmas madár pedig egy emberi alakot emel a magasba. Egyes kutatók ebben az “égberagadási” jelenetben Emese Álmának ábrázolását látják, mások szerint a madár a társai által az alvilágban hagyott hőst segíti vissza az emberek világába.
A turul ugyanakkor a magyarság első – címerszerűen használt – szimbóluma, korai címereink egyik szereplője is. Kézai Simon és Kálti Márk krónikái szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye. Sőt, a Képes Krónika miniatúráin többször feltűnik a pajzsra vagy zászlóra festett turulmadaras címer, ahol a madár mindig fekete, a háttér pedig vörös. A pogány valláshoz való kötődése miatt a középkorban egy időre eltűnnek a turulábrázolások, csak a 14. században jelennek meg újra krónikáinkban. A turullal később is találkozunk faragásokon, népi hímzéseken és másutt. A jelenleg forgalomban lévő ötven forintos érmén a kerecsensólyom domborművű képe található. A turulmadár szerepel a Magyar Honvédség és a Nemzetbiztonsági Hivatal jelvényén is. A középkori ábrázolásoktól eltérően a modern kori turulok általában kiterjesztett szárnyakkal, csőrükben karddal vannak ábrázolva.
Alighanem a leggyakrabban szobrokon találkozhatunk a turulmadár megjelenítésével. Ezek többségét a 19. század végén és a 20. század elején állították, amikor újra kultusza lett a nemzeti öntudatnak. 1896-ban, a millenniumi ünnepségek alkalmával hét helyen állítottak emlékművet a Wekerle-kormány megbízására: Dévény, Nyitra, Munkács, Brassó, Pannonhalma, Zimony és Pusztaszer helységekben – ebből csak Pusztaszer és Pannonhalma található a mai országhatárokon belül. A hét emlékműből három esetében: a nyitrain, a munkácsin és a zimonyin volt turulszobor.
A dévényi, munkácsi, zimonyi és brassói emlékművek az ország „négy kapuját” szimbolizálták. Mindegyik „átnézett a határon”, azaz az országból kifelé fordult. Ausztriával, Oroszországgal, Szerbiával és Romániával szembefordulva jelezték, hogy megvédik a magyar állam integritását. A szobroknak belső figyelmeztető funkciójuk is volt: a nyitrai a felvidéki szlovákokat, a munkácsi a kárpátaljai ruténeket, a brassói az erdélyi románokat és szászokat, a zimonyi a délvidéki szerbeket és horvátokat volt hivatva a magyar állam integritására inteni.
E hét szoborból ma már csak a pusztaszeri áll.
A fenti hét, kormányzati kezdeményezésre felállított turulszobron kívül a Monarchia utolsó két évtizedében még számos turulszobor épült helyi kezdeményezésként.
Mind közül a legnagyobb a tatabányai (bánhidai) emlékmű, amelynek felállításáról 1896-ban Komárom vármegye közössége döntött, ám pénzhiány miatt csak 1907-ben avathatták fel. Donáth Gyula szobrászművész készítette a 15 méteres szárnyfesztávolságú, kiterjesztett szárnyú bronzmadarat, karjában karddal, fején a stilizált aranyozott Szent Koronával. Ez Európa legnagyobb madárábrázolása.
A trianoni diktátum után, az elszakított területeken ledöntötték, szétfűrészelték, beolvasztották a turulszobrokat, többségében még a húszas években.
A két világháború között a turulszobrok második reneszánszukat élték. Rengeteg turulszobros emlékművet emeltek az I. világháború hősi halottainak. 1944-1945 fordulóján az átmenetileg visszacsatolt, majd újra elvesztett területeken ismét kezdetét vette az utódállamok szoborrombolása. A kommunizmus hosszú évtizedeiben azonban Magyarországon is szigorúan tilalmazott szimbólummá vált a turulmadár.
A rendszerváltást követően úgy Magyarországon, mint annak határain kívül, a Kárpát-medence magyarok lakta részein is megindult egyfajta szoborrekonstrukciós mozgalom. Többtucat határon túli településen állították vissza, vagy helyre a turulszobrokat, néhol újakat is építettek. A határon túli magyarság számára a turul a magyar identitás védelmezőjévé, a magyar nemzet és nyelv megmaradásának szimbólumává vált. Nehéz pontos számadatot mondani, hány turulszobor lehet a Kárpát-medencében, 400 körülire becsülik a számukat. A turulszobrok elterjedése a magyar nemzet kárpát-medencei elterjedésének hű tükörképe.
Kárpátalján hivatalosan öt-hat turulszobor van nyilvántartva (Ungváron, Munkácson,Tiszaújlakon, Visken, Dolhán) de kisebb szobrok másutt is akadnak, például Eszenyben, Tiszakeresztúrban, Benében és Técsőn.
Tiszaújlak Tiszabökény határában egy mesterséges halom tetején áll a Turul-emlékmű. 1703. július 14–16-án a kuruc csapatok itt aratták első győzelmüket. A győztes csata helyén 1903-ban, más adatok szerint pedig 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc hamvainak Rodostóból való hazahozatalakor emlékoszlopot állítottak. Egy mesterségesen emelt, négyzet alaprajzú domb tetejére obeliszket, tetejére gömböt állítottak, arra szárnyait kitáró turulmadarat helyeztek. Az alapozáshoz ősi hagyomány szerint, az egész ország minden vármegyéjéből egy-egy szekér földet hordtak össze a halomhoz. A kárpátaljai magyarság 1989, az emlékmű felújítása óta minden évben július 17-én, itt ünnepli Rákóczi fejedelem első győztes csatájának emléknapját, a Tiszabecsi átkelést.
Az ungvári vár udvarán található turulszobor eredetileg a szovjetek által lerombolt tiszaújlaki emlékmű madara (az emlékmű alsó részét átszállították Tiszaújlak központjába, ahol a szovjet katonák emlékművévé alakították át).
A munkácsi vár bástyáján is volt turulszobor, melyet a trianoni békeszerződés után a csehek 1924. december 17-én lebontottak, majd a Vörös Hadsereg parancsára 1945-ben beolvasztották vörös csillagok alapanyagának. Ezt 2008 márciusában visszaállították eredeti helyére. A helyreállított emlékmű 800 kg súlyú, 6 méteres szárnyfesztávolságú madár; Mihajlo Beleny ungvári szobrász műve és Kijevben öntötték.
Egykor a Vereckei hágón is állt egy turulos emlékmű, melynek mára hűlt helye van.
Millenniumi turulszobrainknak, mint ahogyan valamennyi turulábrázolásnak is, egy a mondanivalója – a magyarság megmaradását fejezik ki a történelmi Magyarország egész területén. A turul az isteni gondviselés és iránymutatás nemzeti jelképe. Az önálló magyar nemzeti identitás és a nemzeti összetartozás ősi jelképe. Bízzunk benne, hogy amíg a turul kiterjeszti fölénk védelmező szárnyait, megmarad magyarságunk is.
Kész Barnabás történész
Elhangzott a Turulmadarak a Kárpát-medencében c. kiállítás megnyitó ünnepségén Beregszászon 2011. október 21-én
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32381,31143″}
