bonita

A Bonita egy polgári társulás, amely egy Magyarországot erősítő határon túli szervezet, melynek székhelye Galantán van. Ez egy civil szervezet, amely kulturális és erkölcsi eszméket képvisel, fiatalokat tömörítő hálózat, amely közösségépítő, és szolidáris tevékenységet végez.

Egy olyan fiatalságot nevel, akik tisztelik az időseket, egy olyan közösséget épít, akiket nem az egyéni célok vezérelnek, egy olyan társadalmat épít, akiknek nem a látszat, hanem a belső érték a fontos.
„Céljaink, hogy együtt hangosan mutassunk rá a hibákra, hogy lépést tartsunk a rohanó világgal, hogy érvényesülni tudjunk. Hagsúlyt kell fektetni a diplomával rendelkező diákokra, illetve az iskoláknak hangsúlyt kell fektetnie a gyakorlati, tapasztalati tudásra. Azon vagyunk, hogy megtaláljuk a módját, hogy a fiatalok ápolják hagyományaikat és aktívan sportoljanak.”
A szervezet tagja Varjú René is, az X-Faktorban nagy sikert elért Apollo 23 formáció énekese. A társulás több szórakozó estet is szervezett már a fiataloknak, melynek bevételét jótékonysági célokra fordítják. Egy színes televíziót szeretnének átadni a Dunaszerdahelyi Gyermekotthon lakóinak, az átadásra 2012. február 21-én 14.00 órától kerül sor, ahol Varjú René és csapata az Apollo23, adja át az ajándékot, a gyerekek pedig egy kis programmal készülnek.
„Fontos, hogy minél többen megismerjék szervezetünket, ezzel példát mutatva mindenkinek, mennyire fontos a jótékonyság, és mennyivel jobb adni, mint kapni” – írja Duba Denisz, a Bonita polgári társulás elnöke.

Felvidék.ma