Fotó: Szövetség FB

A Gombaszögi Nyári Tábor pénteki programja olyan sikeres zenészeket vonultat fel, mint Beton.Hofi, Azahriah és a Bohemian Betyars zenekar. Több közéleti személy, helyettes államtitkár, illetve volt államtitkár és miniszterhelyettes vesz részt beszélgetéseken a mai nap folyamán.

A Csemadok-stage programsorát csütörtökön az Ossian zenekar nyitotta meg. A koncerten nagyjából kétezren vettek részt.

Az Ossian zenekar hódította meg elsőként a Csemadok-stage deszkáit Gombaszögön

A fergeteges hangulat a koncert után sem lankadt, a hajnali órákban Beton.Hofi, a Fonogram-díjas magyar rapper és zeneszerző lépett színpadra.

Fotó: Gombaszög- Bodnár László

A fesztivál nagyszínpadán pénteken este is olyan közismert előadók lépnek fel, mint Azahriah, egy fiatal feltörekvő magyar énekes, majd őt követően egy röpke óra elteltével a Bohemian Betyars zenekar. Míg az első két említett előadó a hagyományosabb pop és rapp műfajokat képviselik, addig a Bohemian Betyars zenekar dalaiban fontos szerepet játszanak a magyar, balkáni és cigány dallamok.

Az ismertebb magyarországi zenészeken kívül a tábor a szlovákiai magyar tehetségeknek is teret ad. A Petőfi Színpadon a Jóvilágvan, a Korona udvar színpadán pedig a Kiss zenészek koncerteznek ma. Előbbi, párkányi zenekart talán senkinek sem kell bemutatni, utóbbi pedig egy fiatal szlovákiai magyar egyetemistákból álló formáció.

Fotó: Szövetség FB

A közéleti előadásokból sincs hiány

Koncz Zsófia magyarországi energiaügyi miniszterhelyettessel Földváry István energetikai gépészmérnök beszélget az energiaforrások kérdéséről.

Szintén a fesztivál szervezésében Kovács Balázs fogja kérdezni a kora esti órákban Miriam Lexmann EP-képviselőt és Németh Zsoltot, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét Közép-Európa víziójáról az EU-ban.

A tábor társszervezője, a Ma7 által működtetett sátorban a Szövetség négy politikusa, Berényi József, Mózes Szabolcs, Pandy Péter és Gyimesi György a parlamenti magyar érdekérvényesítésről beszélgettek.

Fotó: Cziprusz Zoltán FB

Ez előtt Kórházreform, orvoshiány, leépítések címmel az egészségügy helyzetéről, az elmúlt évek küzdelmeiről kérdezték a Ma7.sk gombaszögi panelbeszélgetésén Cziprusz Zoltánt, Furik Csabát és Viola Miklóst.

Délután Közép-Európa térségi politikáját Ugrósdy Márton, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára és Berényi József, a Szövetség politikusa, volt külügyi államtitkár vitatták meg.

A táborozók részt vehetnek továbbá különböző workshopokon, csapatjátékokon vagy akár lovagolhatnak is.

(Gombaszög-sajtóközlemény/Lénárt Dóra/Felvidék.ma)