32215

A „Sanghaj Magyar Építésze – Hudec László élete emlékekben” c. dokumentumfilm magyarországi premierjére a 43. Magyar Filmszemlén kerül sor.

A film egy magyar építész kalandos életútját és sikeres pályafutását mutatja be Besztercebányától Sanghajig 80 évvel ezelőtt – saját levelein, fotóin és 16 mm-es filmfelvételein keresztül. Budapesten a vetítések 2012. február 3-án, pénteken a Toldi Mozi kistermében 12.45 órától, illetve 2012. február 4-én az Uránia Nemzeti Filmszínház Csortos termében 20.30 órától kezdődnek. A 26 perces film eredetileg a 2010-es sanghaji Világkiállításra készült angol nyelven „The Life of László Hudec: in his own words” címmel. A film rendezője Pigniczky Réka, producere Gerő Barnabás, gyártója az 56 Films. A filmet az EU Media Fund támogatta.

Hugyecz László Ede 1893-ban született Besztercebányán. Édesapja, Hugyecz György építészmérnök volt, aki 1900-ban a budapesti kisföldalatti vasbeton alagútjának építésze volt. László 1914-ben a Budapesti Királyi Akadémián szerzett építész diplomát, majd az osztrák-magyar hadseregben szolgált. 1916-ban szibériai hadifogságba esett. A Krasznaja Recskai fogolytáborból 1918-ban Sanghajba szökött, ahol az amerikai R. A. Curry építész irodának dolgozott 1925-ig. Itt változtatta nevét Hudecre, mert ez könnyebben volt olvasható. Ezután saját céget alapított. Egy svájci textil- és festékmágnás lányát Gisella Meyert vette feleségül, s ez bejuttatta a sanghaji felső tízezer közé. Hudec az 1920-30-as években, az akkor virágkorát élő szabad kikötővárosban több mint hatvan épületet tervezett. Köztük a Union Brewery-t, a China Baptist Publication Building-et, a Moore Memorial Church-öt, a Country Hospital-t, a Grand Theater-t, a McTyeire School-t, a Normandie Apartments-et, a Terrace House-t. Az általa tervezett 1934-ben emelt Park Hotel 1985-ig Sanghaj és Távol-Kelet legmagasabb épülete volt.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”18241,32194″}