32395

Alig egy napot tartott ki a pénteken önkéntesek által kihelyezett helységnévtábla Párkánynál.

Párkánynál szombat éjszakára ismeretlen már megrongálták, s eltávolították a magyar megnevezését jelző kék táblát.

Szigeti László a táblaállításkor elmondta, hogy Párkány városának régi nevét már több alkalommal megkísérelték visszaállítani, mindig sikertelenül. Nem segített sem referendum, sem más forma, s úgy gondolták, hogy itt az ideje, hogy az ősi város visszakapja eredeti nevét. Ennyivel tartozunk az őslakosok emlékének mi itt és a régióban élő utódok. Farkas Iván is ezeket a tényeket erősítette meg beszédében, s kihangsúlyozta, hogy a kétnyelvű táblákról nemcsak beszélni kell, de cselekedni is. Ezért döntöttek úgy, hogy saját költségen elkészítik a magyar nyelvű táblát, melynek remélhetőleg a város minden bekötő útján megjelennek majd a kétnyelvű feliratok. A táblaállításon egy tucatnyi MKP-s és szimpatizáns is megjelent , sőt még az esztergomi partnerek is jelen voltak.

Sajnálatos, hogy ennyit ér a tolerancia, a békés egymás mellett élés, a törvény és a kormányrendelet betartása. Valamivel több, mint 24 óráig tartott ki a tábla az őt megillető helyen – tudtuk meg Farkas Iván MKP alelnöktől, aki hozzátette, hogy a hét folyamán újra visszahelyezik a táblát. 

Mint ismeretes február 10-én az MKP szervezésében táblát állítottak Pereden (Vágsellyei járás, Berényi József elnök, Bárdos Gyula OT elnök, Bíró Ágnes pártigazgató részvételével), Párkányban (Érsekújvári járás, Farkas Iván és Szigeti László MKP-alelnökök részvételével), Taksonyon (Galántai járás, Őry Péter MKP alelnök részvételével) és Ógyallán (Komáromi járás, Stubendek László, Horváth Árpád részvételével).

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32380,32368″}