berenyi-jozsef08

 Bugár Béla legutóbbi sajtótájékoztatóján, február 8-án úgy fogalmazott, hogy a választási kampány vége felé arra számít, hogy az MKP fel fogja szólítani az embereket, ne vegyenek részt a választásokon. Az MKP nagy megdöbbenéssel figyelt fel erre. (Bugár nyilatkozatával frissítve)

“Úgy látjuk, Bugár Béla a közvélemény fokozódó nyomására, hogy mondjon le, mivel a neve szerepel a Gorilla-iratokban, kezdi elveszteni józan ítélőképességét.” – nyilatkozta Berényi József, az MKP elnöke. A Magyar Koalíció Pártja nem azért állított teljes választási listát, hogy végül lemondjon a szavazatokról. Az MKP ezúton is arra szólítja fel a polgárokat, hogy vegyenek részt a választásokon. Egyúttal azok, akik egyetértenek választási programunkkal, az abban foglalt munkahelyteremtésekkel, a közélet tisztaságára vonatkozó javaslatainkkal, válasszák az MKP jelöltjeit. – szögezi le az MKP sajtónyilatkozatában. “Kérem, Bugár Béla végre ne az MKP-val foglalkozzon, hanem feleljen meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket a közvélemény nagy része a jelenlegi tüntetéseken mond ki.” – mondta Berényi.

Bugár Béla a kérdések között kezdett vádaskodni az MKP-val szemben, s így nyilatkozott: „Az MKP piszkos kampányt folytat, a Komáromi járásban egyedül a Most-Híd plakátjai vannak lefirkálva. Nem feltételezem, hogy az SNS, írja rá a plakátokra, hogy árulók, s az MKP plakátjait érintetlenül hagyja. Tavaly az önkormányzati választásokkor magyarországi számokról telefonáltak a komáromiaknak, hogy ne menjenek választani. Ezektől sokkal durvább dolgokra számítunk most az MKP-tól, s az MKP-hoz közeli emberektől. Nem tudjuk, hogy mi minden fog bekövetkezni.” – mondta Bugár.

A Most-Híd a Gorilla-akta körül kialakult botrány kapcsán tartott sajtótájékoztatót február 8-án. Bugár Béla nem tartja megoldásnak, hogy a feszültséget sokan az utcán próbálják levezetni, s politikai célokra használják. „A megoldás az, hogy leülünk tárgyalni, s megnézzük, hogy milyen megoldásokat lehet felvázolni, s megvalósítani. Mi most két programot tettünk le az asztalra, az egyik az ún. Transzparens Szlovákia, amelynek a váza Martinban készült el. A másik pedig olyan törvények módosítása, bevezetése, amelyek stabilizálhatják a helyzetet, ugyanakkor átláthatóvá teszik a politikát.” – nyilatkozta a sajtónak Bugár. S hozzá tette, hogy igen is ki kell vizsgálni nem csak a Gorillát, hanem az összes korrupciós ügyet. Megerősítette, hogy őt személyesen az ügyben már kihallgatta a rendőrség. Bugár véleménye szerint meg kell változtatni a választási törvényt, a pártok finanszírozásáról szóló törvényt, meg kell vonni a képviselők mentelmi jogát, bizonyos állásokat a politikától függetlenné kell tenni, hogy megakadályozható legyen, hogy négyévente cserélődjenek a munkahelyi pozíciók. Az átláthatóság növelése érdekében a Most-Híd párt programja a Traszparens Túrócszentmárton program átültetett változata, melyet Andrej Hrnčiar Túrócszentmárton polgármestere mutatott be.

A Most-Híd sajtótájékoztatója megtekinthető a www.televizio.sk oldalán.

Felvidék.ma