32671

Iveta Radičová kijelentette, hogy hiba volt nyíltan beszélnie Richard Sulíkkal. Marián Kočner pedig azt állítja, hogy Sulík több ponton is hazudott. Az SaS bejelentette, feljelenti Kočnert.

Radičová kormányfő hibaként értékeli, hogy ennyire nyíltan beszélt Sulíkkal, aki aztán Kočnernek – a videók és SMS-ek szerint – arról beszélt, hogy a miniszterelnök kétszínű, mert váltogatja a véleményét a jövedéki adóemeléssel kapcsolatban. Sulík szerint Radičová váltogatta a véleményét, Radičová szerint meg pont fordítva, és ezt a megbeszéléseken készült jegyzőkönyvek is igazolják. A miniszterelnök szerint megoldást, kompromisszumot kerestek. „Ezt úgy közvetíteni, mint az én véleményváltoztatásomat, inkorrekt és nem becsületes.” – mondta Radičová.

A „SaSanka” kulcsszereplője, Marián Kočner vállalkozó, amúgy Richard Sulík volt házelnök nagypolitikai kalauza és személyzetis szaktanácsadója február 28-án sajtóértekezleten tette közzé, amit a nagypolitikáról és az ügyről tud.

Beszámolt arról, hogy Richard Sulík pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) a 2010-es választások előtt a Penta pénzügyi csoport egyik társtulajdonosának, Jozef Špirkónak a megbízásából műanyag szatyorban 5 millió koronányi készpénzt kapott kampánycélokra. Kočner szerint Sulík ezt tagadta, de feleslegesen, mert ő még azt is tudja, hogy a pénzt az SaS pénztárosa vette át Špirkótól. Ha kell, Kočner ezt hazugságvizsgálón is hajlandó megerősíteni. 
Špirko is cáfolta Kočner szavait, kijelentve: a Penta az SaS-t soha nem finanszírozta. Kočner szerint az SaS másik szponzora Ján Sabol vállalkozó, aki az első Dzurinda-kormányban gazdasági államtitkár volt. Állítólag vele repült 2010-ben Salzburgba vacsorázni Richard Sulík. Kočner szerint Sabol korábban alapítója volt az SOP-nak, az ANO-nak is, ezért faggatta róla Sulíkot, aki ezt követően megszakította vele a kapcsolatát.
Marián Kočner azt állítja, hogy Sulík több dologban is hazudott vele kapcsolatban. Egyrészt: Sulík máig nem írta alá azt a megállapodást, hogy a levelezésüket nyilvánosságra hozhatja. Másrészt: A vállalkozó szerint nem igaz, hogy Ján Počiatek ex-pénzügyminiszter ismertette volna őket össze, mert mint mondja, az érdekes emberekre ő maga is meg tudja szerezni a telefonszámot. Kočner elmondása szerint akkor kereste meg Sulíkot, amikor megtetszett neki a pozsonyi tömegközlekedés rendezéséről szóló terve, és ez még a választások előtt volt. Eleinte titokban, egy autóban találkozgattak, majd otthon. A beszélgetések egyre gyakoribbá váltak. Például tanácsokkal látta el Sulíkot, hogy kivel kell vigyázni, vagy hogy kell értékelni egy-egy szituációt. Legalább tízszer találkoztak. Sulík felkérte, nézzen utána, kik is vannak az SaS listáján, mert Sulík tiszta embereket akart. Tehát Marián Kočner állítása szerint Sulík a Szabadság és Szolidaritás párt listájára kerülő emberekkel kapcsolatban is tanácsot kért tőle. „Kedves SaS-tagok, talán maguk is csodálkoznának azon, mit tudok Önökről.” – mondta a vállalkozó, és hozzátette, hogy szimpatikus volt neki, hogy Sulík tiszta emberekkel akarja körülvenni magát.
Kočner kijelentette, hogy az SaS vezetője már régebben megmutatta neki a Gorilla-iratokat, tehát tudott róla. Sulík akkoriban azt állította, hogy nem ül egy kormányba az abban szereplő személyekkel. Összegezve a dolgokat Kočner azt mondta, hogy mélyen csalódott Richard Sulíkban, akiről azt hitte, hogy a barátja, ennek ellenére Sulík megtagadta őt és maffiózót csinált belőle. Kočner azt is állítja: az SaS egyes képviselői, élükön Martin Chrennel csak azért szálltak be a politikába, hogy privatizálják a Szlovák Gázműveket. Kočner végül hangsúlyozta: a saját véleményét mondta el a SaSanka néven elhíresült ügyről.

Richard Sulík délután sajtótájékoztatón jelentette be: Kočner kijelentéseivel nem foglalkoznak, hanem feljelentik őt. Azt is elmondta, pártjának nincsenek szponzorai. Jozef Špirko mint a Vállalkozók Országos Uniójának elnöke hat éve 1 millió koronával szponzorálta Sulík járulékbónuszról szóló könyvének kiadását. A többi, Kočner által emlegetett vállalkozóhoz fűződő kapcsolatáról nem nyilatkozott, kijelentve: egy csúcspolitikusnak is lehet magánélete.

Fotó: SITA, Jozef Jakubčo
SITA nyomán BGy, NGYR, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32656″}