32225

Kismácsédon, a Szent Margit téren másodízben rendezték meg a hagyományőrző disznóvágást, melyen jelen volt Surján László, az Európai Parlament alelnöke, a Charta XXI Mozgalom megalapítója is.

Kismácséd mátyusföldi kisközség a Kisalföld északi részén, Galántától 10 km-re északnyugatra fekszik, lakosainak a száma alig hatszáz. 2002-ben vált önálló településsé. A település nemzetiségileg vegyes összetételű, csak szlovák nyelvű óvoda működik itt, de elmondásuk szerint békés az együttlét a szlovákok és a magyarok között. A rendezvények szervezésébe bekapcsolódik a helyi Csemadok, a Gyékényes néptánccsoport, Roviňáci countryzenekar, Mached Polgári Társulás.
Utóbbi társszervezésében Kismácséd Község Önkormányzatával karöltve 2012. január 28-án a falu főterén másodízben szervezték meg a disznóvágást. A rendezvény célja, hogy a fiatalabb korosztály is megismerje, mennyi munkára volt szüksége szüleiknek, nagyszüleiknek a mindennapi betevő falatok előteremtéséhez. A délelőtti munkálatok után koradélután sort került a kóstolóra és a kultúrműsorra. A rövid kultúrműsorban felléptek a diószegi Hahota énekesei és budapesti táncosok is.
A finom falatokat kínáló mulatságot a Charta XXI mozgalom szellemiségében, a szlovák – magyar közös hagyományőrzés és békés együttélés jegyében szervezték meg. Gasztronómia, zene, forralt bor állt az érdeklődők rendelkezésére. Hontvári Ferenc kismácséd polgármestere a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy az idei rendezvényre községükbe látogatott Surján László, az Európai Parlament január 18-án megválasztott alelnöke is, aki a Charta XXI Megbékélési Mozgalom megálmodója és létrehozója. „Surján Lászlónak köszönjük, hogy megtisztelt bennünket jelenlétével. Őszinte köszönet jár azoknak is, akik munkájukkal, illetve adományaikkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, akik pedig vásároltak a finom “disznóságokból”, azok anyagilag is támogatták a Mached polgári társulást, így további hasonló tartalmas programok szervezésére lesz mód.” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Hontvári Ferenc, polgármester.

A Charta XXI Mozgalom, az a Megbékélési Mozgalom hét országból származó kezdeményezői a jövendő nemzedékek iránt érzett felelősségünk tudatában, az egymás iránti ellenségeskedés helyett a megbékélés útját választották. Ragaszkodnak anyanyelvünkhöz, történelmünkhöz, kultúránkhoz. Nem megszüntetni, hanem elfogadni akarják a különbözőségeinket. Azt remélik, hogy egyre többen felismerik: egymást támogatva megerősödünk, egymással tusakodva Európa peremére szorulunk. Mindezt felismerve létrehozták a Kárpát-medencei Megbékélési Mozgalmat. E mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki: tudja, hogy szülőföldje számára csak előnyös, ha a térséget mások is szeretik, nyitott más nemzetek értékeinek felismerésére és tiszteletére, elutasít minden gyűlölködést, kész a szomszéd népek történelmének, kultúrájának, esetenként nyelvének megismerésére. Mint hirdetik a Megbékélési Mozgalom elsősorban magatartási forma és életmód, nem szervezet. Csatlakozni hozzá a www.chartaxxi.eu oldalon lehet.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32228″}