Hogyan lehet, hogy annak ellenére, hogy ötven éve jogszabályok rendelkeznek arról, hogy egyenlő munkáért egyenlő juttatás jár a nőknek és férfiaknak, még mindig 16-17% a különbség a férfiak javára? – teszi fel a kérdést Bauer Edit MKP-s EP-képviselő, aki parlamenti jelentést készít a témában.
Az egyenlő bérezés az idei nemzetközi nőnap fő témája is.
A nemek közötti fizetési egyenlőtlenségnek milyen hatása van rövid-, közép- és hosszú távon?
A probléma egész életük során végigkíséri a nőket. A fizetésbeli különbségek megmutatkozik majd a nyugdíjukban is, és idősebb korukban nagyobb eséllyel szegényednek el, mint a férfiak. De az egyenlőtlen bérezésnek demográfiai hatásai is vannak. Azokban az országokban a legmagasabb a születési arány, ahol a legkisebbek a különbségek. Továbbá azok a gazdasági szektorok is versenyképesebbek, ahol magasabb a női foglalkoztatottak aránya.
Mit kell tenni, hogy változzon a helyzet?
Még azokban a szektorokban is, ahol a női foglalkoztatottak aránya magasabb, a férfiak kerestek többet. A gazdaság tagozódása a gazdaság struktúrájától, a kultúrától, de a társadalom anyasághoz való viszonyától is függ. Jelenleg több nő szerez diplomát, és az Egyesült Királyságban például a pályakezdő nők fizetése magasabb, mint a férfiaké. Az egyenlőtlen bérezés nem ekkor üti fel a fejét, hanem amikor a nők szülés után visszatérnek a munkaerőpiacra. Ez viszont negatív fényt vet az anyaságra és a szülővé válásra. Szerintem a demográfiai válság következményei ugyanolyan súlyosak lesznek, mint a gazdasági válságé. Változtatni kell az anyasághoz és a szülőséghez való viszonyon. Ez nem magánügy többé.
Melyek a jelentésében szereplő konkrét javaslatok, és hogyan kezelheti a problémát az EU?
A kérdés összetett De illúzió, hogy egy jogszabály megváltoztatásával gyökeresen megváltozik a helyzet. A Parlamentben viszont csak ez az eszköz áll rendelkezésünkre. Több mint 50 éve léteznek jogszabályok az egyenlő bérezésről, mégis 16‑17% a különbség a nők és férfiak fizetése között. Ezért kell hatékonyabbá tennünk a szabályokat, és ha kell, szankciókat kell kiszabni akkor, ha nem tartják tiszteletben őket.
Tagállamonként eltérő a szakszervezetek helyzete és a munkavállalók kollektív tárgyalási pozíciója sem mindenhol egyforma. Lehetővé kell tenni, hogy az álláskeresők pontosan tájékozódhassanak a fizetésekkel kapcsolatos kérdésekről, és átláthatóbbá kell tenni a bérrendszert is. Nagyon kevés diszkriminációs ügy kerül bíróság elé, ezért el kell gondolkoznunk azon is, miként ruházhatjuk fel nagyobb hatalommal az esélyegyenlőségi hatóságokat, hogy segíthessenek azoknak, akiket jövedelmi diszkrimináció ér.
