33018

A Pátria Rádió stúdiójában, a Délelőtt című vitaműsorban találkozott és vitázott egymással Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, illetve Berényi József, az MKP elnöke.

Bugár Béla szerint a Most-Híd szavazatvesztését a két évvel ezelőtti eredményekhez képest egyrészt az okozta, hogy megbukott Iveta Radičová kormánya, másrészt az ellenük folytatott negatív kampány is megtette a hatását. Ennek ellenére a Most-Híd bejutott a parlamentbe, igaz, hogy ellenzékbe kényszerülve. Emlékeztetett arra, hogy felkínálták a lehetőséget az MKP-nak arra, hogy a listájukon induljanak a parlamenti választásokon. A választási eredmények szerint, ha az MKP ebbe belemegy, legalább hat parlamenti képviselőjük lehetne most, de ez sem akadályozta volna meg Robert Fico kormányra jutását, aki úgyis szerzett volna legalább 78 mandátumot. A Most-Hídnak Bugár szerint ellenzékbe vonulva most lesz ideje pártstruktúráinak kiépítésére.

Berényi József hangsúlyozta, az MKP-ra leadott szavazatok nem elveszett szavazatok, hanem egy értékrend mellett leadott voksok. A párt köszöni őket, számol velük, és parlamenten kívüli pártként továbbra is a felvállalt értékrend mellett politizál majd. Az MKP kampányát nehezítette, hogy a szlovák médiákba szinte alig kaptak teret, és a szlovák politikusok nacionalista, illetve Fidesz-fiókpártként igyekeznek feltüntetni az MKP-t, holott ez nem így van. Bugár Béla azon panaszára, hogy több március 15-ei ünnepségen akadályozták pártja koszorúzását, Berényi elmondta, hogy ezek a történések függetlenek az MKP-tól. Viszont az is tény – mondta Berényi – , hogy március 15-ének szellemisége bizonyára több ember számára összeegyezhetetlen a Most-Híd tevékenységével, amely ellenez mindennemű konfrontációt, holott 1848-ban a márciusi ifjak aktivitása, és az azt követő forradalom egy felkelés volt az elnyomó rendszer ellen.

Bugár Béla szerint az MKP jól tenné, ha nem Most-Hídként, hanem csak Hídként emlegetné a pártját, mert egyébként ők is SMK-MKP néven szólhatnának a Magyar Koalíció Pártjáról. Berényi ezzel kapcsolatban pontosította, hogy az MKP alapszabályában benne van, hogy a párt neve magyarul: Magyar Koalíció Pártja, ám a Bugár vezette párt alapszabályában csak az áll, hogy a párt neve: Most-Híd. Ennek ellenére – Bugár kérésének eleget téve – volt, amikor csak Hídnak nevezte a pártot. Bugár Béla pedig – a korábbi “Jóskázásokkal” ellentétben – elnök úrnak szólította Berényi Józsefet. Az MKP elnöke elmondta, hogy a párt alapszabályával összhangban sor kerül majd az MKP közgyűlésére, amely hivatott választ adni arra, hogy miképpen folytassa tevékenységét a Magyar Koalíció Pártja. Úgy véli, a népszámlálás eredményei a felvidéki magyar közösség szempontjából sajnos drámaiak, de ezzel talán ismét lehetőség kínálkozik arra is, hogy Európa figyelmét is magukra vonják.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33041,33124,33009,32993,33107,33085,33075,33062,33010,32984,32992,32983,32988,32985,32971,32973,32943″}