32726

Javában folynak Székely János Caligula helytartója című drámájának a próbái a Komáromi Jókai Színházban.

Székely János a maga idejében korának egyik legismertebb alakja volt, Caligula helytartója című műve pedig a huszadik század magyar drámairodalmának egyik ékköve. Egy olyan történelmi dráma, mely nem arra törekszik, hogy színes élő történelemkönyvként emléket állítson történelmi figuráknak, hanem egy társadalmi mechanizmust, egy jelenséget állít a történet központjába – mindezt egy történelmi helyzetbe ágyazva. A helyzet, amit vizsgál, független attól, hogy épp 2012-t írunk a naptárban, hiszen a hatalom és a hatalmi manipulációk mechanizmusa nem kopik ki a világból, nem veszít divatosságából, csak maximum az egyenruhák színe változik.

Béres Attila, az előadás rendezője egy mai katonai bázisra helyezi a helytartó és a zsidók vitáját. Neonfény, tárgyalóasztal, politikai álarcok mögé rejtett visszafojtott indulat. Vajon ki árul el kit? Szabad-e, lehet-e megtagadni a hűséget egy eszméhez, egy uralkodóhoz, Istenhez, önmagunkhoz? Hol a határ? Az alázat, a parancs, a józan ítélőképesség meddig tart, s mire elég?

Ezeket a kérdéseket járja körül az előadás, melynek díszletét Horesnyi Balázs, jelmezeit Pilinyi Márta tervezte. Az előadás bemutatójának időpontja 2012. március 16. Szeretettel várják Önöket!

Botik Linda, Felvidék.ma