33113

 Búcson látogatható a turulszobrok-fényképkiállítás. Április 1-jén Nyitracsehiben lesz a következő megnyitó, azután a kiállítási anyag visszakerül Magyarországra.

Búcson március 14-én nyitották meg a tárlatot a Katona Mihály Galériában. Az ünnepségen részt vettek a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium tanulói és tanárai, valamint a Rákóczi Szövetség barcsi alapszervezetének képviselői, akik Egervári Zsuzsa vezetésével érkeztek Búcsra, hogy együtt ünnepeljenek a felvidéki közösséggel. A turulszobrok-fényképkiállítása a Szövetség a Közös Célokért szervezésében indult el körútra a Csallóközben.
A képek nagy részét egy megszállott, kiváló ember, Katona Bernadette készítette eredeti helyszíneken. Mostanáig több mint hétszáz turulszoborra talált rá segítőivel. „Sem fotóművész, sem történész, sem ornitológus nem vagyok, csak egyszerű polgár, aki nagyon szereti a hazáját” – mondja önmagáról Katona Bernadette.

„Örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a csodának, ahogy azt sokan nevezik azok közül, akik a turulszobros képek gyűjteményének emlékkönyvébe írtak” – fogalmazott Győző Andrea, a búcsi Katona Mihály Alapiskola igazgatója megnyitóbeszédében, majd kifejtette a turul, mint szimbólum jelentőségét a magyarság számára. Hozzátette: „A trianoni diktátum után, az elszakított területeken ledöntötték, szétfűrészelték, beolvasztották a turulszobrokat, többségében még a húszas években. A két világháború között a turulszobrok második reneszánszukat élték. Rengeteg turulszobros emlékművet emeltek az I. világháború hősi halottainak. 1944-1945 fordulóján az átmenetileg visszacsatolt, majd újra elvesztett területeken ismét kezdetét vette az utódállamok szoborrombolása. A kommunizmus hosszú évtizedeiben azonban Magyarországon is szigorúan tilalmazott szimbólummá vált a turulmadár. A határon túli magyarság számára a turul a magyar identitás védelmezőjévé, a magyar nemzet és nyelv megmaradásának szimbólumává vált” – mondta.
Győző Andrea úgy véli, a Turulmadarak a Kárpát-medencében gyűjtemény közösségi érzést nyújt a történelmi Magyarország területein élő emberek számára. „Különösen fontos ez most számunkra, amikor a népszámlálási adatok nemzetünk fogyását jelzik. Fontos ezen az ünnepen is, de a hétköznapokban is, amikor egy állandóan harcoló nemzet mindennapjait éli. Emlékezünk ezzel nemcsak a szabadságharc hőseire, de az iskolavédőkre is, akiknek a bátor kiállása még 14 év távlatából is példaértékű kéne, hogy legyen számunkra. Ők akkor bebizonyították, hogy a közösségért való tenni akarással, összefogással meg lehet küzdeni igazunkért. Az ő akkori áldozatuk, ma itt Katona Bernadette és társai áldozatkész munkája arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az elődeinktől kapott értékeket meg kell őriznünk, ezek segíthetnek bennünket a megmaradásunkban” – zárta gondolatait Győző Andrea igazgató.

A Turulszobrok a Kárpát-medencében című kiállítást 2011. november 14-25-e között a nagykaposi Magyar Közösségi Házban láthatták az érdeklődők. Majd február 12-től a Szövetség a Közös Célokért szervezésében a Csallóközben indult körútra a kiállítás. Elsőként Somorján a kultúrház előcsarnokában, február 17-én a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban, február 25-én a békei kultúrházban, március 2-án a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban nyílt meg a kiállítás, március 14-én pedig Búcson, ahonnan Nyitracsehire kerülnek a turulszobros fényképek. Az ünnepélyes megnyitó április elsején lesz.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31143, 32381, 32409, 32554, 32383, 32659, 32811″}