32858

 Előrehozott parlamenti választásokat tartanak. Reggel hét órakor országszerte csaknem hatezer választóhelyiség nyílt meg, ezek este tíz óráig tartanak nyitva. Békésen zajlik a szavazás, a pártok vezetői már leadták voksukat.

A voksoláson rekord alacsony szintű részvétel várható 

“Soha nem látott alacsony részvétel várható a választásokon, várhatóan a szavazati joggal rendelkező lakosság több mint fele nem megy el szavazni” – mondta az MTI-nek Öllös László politológus az utóbbi hónapok közvélemény kutatásainak eredményeire hivatkozva március 10-én. Hozzátette: nagyfokú a bizonytalanság, mert a felmérések azt mutatják, hogy a részvételi szándékukat jelző választók egyharmada még közvetlenül a választások előtt sem tudta, hogy mely pártra adja majd le a voksát.
A parlamenti választásokon közel 4,3 millió választásra jogosult polgár vehet rész, akik megválasztják a 150 fős törvényhozást. Az előző, 2010-es parlamenti választásokon valamivel több mint két és fél millióan járultak az urnákhoz, a választásra jogosultak 58,83 százaléka. Az elmúlt egy hónap során nyilvánosságra hozott felmérések szerint a mostani választásokon 40-50 százalék közötti részvételi arány várható.
Reménytelenséggel és félelmekkel köti össze a parlamenti választásokat a megkérdezettek 51,7 százaléka az MVK közvélemény kutató ügynökség pénteken nyilvánosságra hozott felmérése szerint. Ugyanennek a közvélemény-kutatásnak az eredményeiből kitűnik, hogy csupán a választók 20,8 százaléka tekint optimizmussal és reménnyel telve a parlamenti választásokra.
“A magas szintű elkedvetlenedés egyik fő oka, legalábbis a kormánypártok választóinak részéről a kormány tavalyi bukása. Hiszen látni kell, hogy a kormányt nem az ellenzék buktatta meg, hanem a kormánypártok verték szét” – vélekedett Öllös László. Az úgynevezett Gorilla-botrányra utalva hozzátette: a választók elkedvetlenedésének másik jelentős oka pedig az utóbbi hónapokban kirobbant politikai botrányok voltak. Rámutatott: a választók emiatt úgy látják, hogy a politikusok csak a hatalmon maradás eszközeiként tekintenek rájuk.

A legutóbbi felmérés szerint az MKP és a Most-Híd is bejutna a parlamentbe

Gyurgyík László szociológus szerint Szlovákiában jelenleg meghaladhatja a 400 ezret a magyar választók száma. Az ő szavazatuk megszerzését leginkább két párt tűzte ki célul. Ezek egyike a Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártja (MKP), amely 1998-ban jött létre, és olyan szlovákiai magyar jobbközép párt, amely a szolidaritás értékeit is felvállalja. A másik ilyen párt a 2009-ben létrehozott, Bugár Béla vezette Most-Híd, amely szlovákiai, magyar többségű jobboldali polgári pártnak vallja magát. – közölte az MTI március 10-én délelőtt.

Részvételre szólítanak fel a politikusok

“Fennakadások nélkül, békésen zajlott a szavazás a délelőtt folyamán az előre hozott parlamenti választásokon” – mondta el az MTI-nek a Központi Választási Bizottság elnöke, Nyilfa Péter. Hozzátette: egyelőre nem érkezett panasz vagy bejelentés arról, hogy valaki megpróbálta volna megzavarni a választások menetét. Hozzáfűzte: a központi választási bizottság tagjainak egy része a “terepen” vagyis több nyugat-szlovákiai település választóköreiben végez ellenőrzést.

A szlovákiai parlamenti választásokon a legfőbb közjogi méltóságok és a választásokon induló politikai pártok vezetői is leadták szavazataikat.
Ivan Gašparovič államfő – miután leadta szavazatát – kijelentette: a mostani választások a legfontosabbak 1990 óta. Kijelentésének indoklásában kiemelte: 2014-ben Szlovákia fogja betölteni az Európai Unió soros elnöki tisztét. Végül megkérte az eddig határozatlan polgárokat, vegyenek részt a parlamenti választásokon és válasszák azokat, akikről úgy gondolják, hogy azok felelősséget vállalnak értük.
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke ma délután egy órakor szavazott lakhelyén, Alsószelin. Többek között a TA3, Markíza, a Magyar Televízió követte figyelemmel szavazását. Berényi József elmondta, hogy Dél-Szlovákiát hatékony parlamenti és kormányképviselet illeti meg. Elárulta azt is, hogy két jelöltet karikázott a nyugat-szlovákiai, egyet a közép- és egyet a kelet-szlovákiai régióból, mivel úgy gondolja, arányos kell legyen a szlovákiai magyarok érdekképviselete. A sajtó kérdésére, milyen eredményre számít az MKP-t illetően, a párt elnöke ezt válaszolta: “Bízom benne, hogy az MKP bejut a parlamentbe”. Az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: “Megkérek mindenkit, aki teheti, menjen el szavazni és ne szalassza el az esélyt, hogy a szlovákiai magyarok hatékony érdekképviselete minél erősebben lehessen jelen a szlovákiai parlamentben.” 
Bugár Béla, a Most-Híd vegyes párt elnöke, családja kíséretében érkezett a Somorján a második szavazókörnek otthont adó óvodába, ahol kilenc órakor adta le a voksát. “A nap további részében egy esküvőre megyek, majd este 10 körül már a pártközpontban leszek, itt várjuk majd az eredményeket” – mondta el az MTI-nek a szavazást követően.
Robert Fico, a legerősebb szlovákiai ellenzéki párt a baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke nem sokkal déli 12 óra előtt adta le a voksát a pozsonyi Dlhé Diely-i általános iskolában berendezett szavazóhelyiségben. “A szlovák választók bármilyen döntését elfogadom” – mondta el az MTI Hírcentrum helyszínen tartózkodó tudósítójának Robert Fico. Hozzátette: függetlenül attól, hogy milyen összeállítású lesz a jövendő kormány, jó lenne ha az a szlovákiai választók minnél több szavazatára támaszkodhatna.
Mikuláš Dzurinda, a leköszönő kormánykoalíció legerősebb pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke miután leadta szavazatát – kijelentette: a mostani volt élete legnehezebb választási kampánya.
Iveta Radičová leköszönő miniszterelnök miután leadta szavazatát úgy fogalmazott, hogy azok, akik nem mennek el, másokra hagyják a döntést. “Az Európai Unióban tíz kormány bukott meg az elmúlt húsz hónap alatt.” – jelentette ki, miközben kifejtette, nagyon fontosnak tartja a választásokat, s reményét fejezte ki, hogy a választók felelősségteljesen tudnak majd döntemi.

Fotó: MTI, Komka Péter/Felvidék.ma