32875

Ivan Gašparovič államfő vasárnap értékelte a választásokat még azelőtt, hogy hivatalosan kihirdették volna a végeredményét. Nagyra értékelte a magas részvételt, az egyértelmű döntést.

Kijelentette: a választások győztesét bízza meg kormányalakítással, de reméli, hogy a kulcskérdésekben az új kormány mellett fog állni a parlament többi pártja, de a legjelentősebb civil és szakmai érdekvédelmi szervezetek is.
A Markíza kereskedelmi televízióban találkoztak a parlamentbe jutott pártok képviselői is. Robert Fico, a Smer-SD elnöke elmondta: tárgyalásra hívja valamennyi pártot a kormányalakítás előtt, s ott derül majd ki, milyen kormány alakul és milyen lesz a kormányprogram. „Ha lesz párt, amely ezt felvállalja, elképzelhető a kétpárti koalíció” – mondta. Egyértelművé tette: pénzügyi egyensúlyra fog törekedni, de nem a kisemberek rovására. A többi párt a tárgyalási meghívást elfogadta, de a koalíciókötést szinte mind kizártnak tartja.
Sajtótájékoztatón köszönte meg a választói bizalmat az SDKÚ-DS, Mikuláš Dzurinda pártelnök beismerte: súlyos veszteség érte őket, s a 10 százalékos támogatás-csökkenésért minden felelősséget személyesen magára vállalt. Azt is elmondta, holnap ülést tart pártjának elnöksége, s utána hozzák nyilvánosságra a következő lépéseket.
Nagy örömmel nyugtázta listája parlamentbe jutását Igor Matovič is, aki a politikai tisztaság és tisztesség őre akar lenni a törvényhozásban, ezért minden koalíciót elutasít. Azt mondta: képviselői a lelkiismeretük szerint szavazhatnak majd, minden jó kezdeményezést támogatni fognak, bármely oldalról jön is, de ugyanilyen hozzáállást várnak el majd saját előterjesztéseikkel kapcsolatban is.
Ján Figeľ egyértelműsítette, hogy a KDH ellenzékbe vonul, s onnan őrzi majd az ország stabilitásának fenntartását. Figeľ szerint a kialakult helyzet Orbán Viktor magyarországi kormányra jutására emlékeztet, de ő bízik abban, hogy a szlovák politikai erők „kultiváltabban” fogják kezelni azt, mint a magyarországiak teszik.
Richard Sulík, az SaS elnöke igazi liberális pártként szeretne jelen lenni a politikában. Ficóval tárgyalóasztalhoz ül ugyan, de az együttműködést ugyanúgy kizárja, mint az SDKÚ-DS. Az SDKÚ-DS elnöke azt sem tartja jónak, hogy Robert Fico széleskörű társadalmi-érdekvédelmi egyeztetésre akarja építeni kormánya programját, mert azt a „népfront” visszahozásának tartja.
Sajtótájékoztatón értékelte választási eredményét a Szlovák Nemzeti Párt is. Andrej Danko alelnök köszönetet mondott az SNS-re leadott szavazatokért, s kifejtette: mindent megtesznek azért, hogy Szlovákia legrégebbi pártja ismét visszakerüljön a parlamentbe, méghozzá megerősödve.
A Most-Híd Ivan Švejna alelnök szerint nem túl vidám hangulatban vette tudomásul, hogy támogatottsága jelentősen csökkent, mert ez eltávolította őket attól, hogy újra kormányzati tényezővé váljanak. Bugár Béla megköszönte a pártjára leadott szavazatokat, s azt mondta, az elért eredmény annak tükrében, hogy „az MKP és a magyarországi média milyen piszkos és uszító kampányt folytatott ellene, jónak tartja”.
Berényi József, az MKP elnöke portálunk kérdésére elmondta, tudomásul vették a választók döntését, azonban parlamenten kívüli pártként sem hagyják abba a munkát. A csaknem 110 ezer magyar támogatása birtokában készülnek majd a megyei és az európai parlamenti választásokra, és mivel már eldőlt, hogy Robert Fico lesz ismét kormányon, a szlovákiai magyar közösség egységét is erősíteni kívánják. „A parlament lesz egy párt, de annak kisebbségi programja bizonytalan – mondta -, a Smer pedig az elmúlt két évben ígért néhány lépést a kisebbségek ellen, közösségként is készen kell állni ezek megakadályozására.” Berényi arra számít, hogy a szlovákiai jobboldal súlyos veresége után átalakulás kezdődik ezen a térfélen, az MKP-nak tehát – mint nemzetközileg beágyazódott jobbközép pártnak – erre is figyelnie kell majd.

ngyr, Felvidék.ma