a13A Komárom 1938-1945 címet viselő helytörténeti vetélkedőnek március 28-án a dél-komáromi polgármesteri hivatal díszterme adott otthont. Az eseményt a Komáromi Városi Televízió élőben közvetítette 16.30 órai kezdettel.

Újszerű történelmi vetélkedőt rendezett az Észak- és Dél-Komáromban, de egy történelmi városban élő középiskolások számára az Endresz Csoport, a Jókai Mór Városi Könyvtár és a Klapka György Múzeum. A határ két oldalán működő középiskolák csapatai vettek részt a lexikális tudást és kutatómunkát egyaránt igénylő megmérettetésben. A szervezők választása nem véletlenül esett az 1938-as első bécsi döntés és a második világháború vége közötti időszakra. Közös közigazgatás alatt, közös történelme volt ismét a két városrésznek. Jó volna, ha a komáromiak, akár a szlovák nemzetiségűek is minél többet megtudnának arról a városról, ahol élnek, értékelnék, hogy egy nagy hagyományokkal rendelkező, történelmi város polgárai. A vetélkedőn keresztül a fiatalabb korosztály is mélyrehatóbban megismerkedhetett azzal az időszakkal, mely nagymértékben befolyásolta Komárom történelmének további alakulását.
A vetélkedő fő célja az aktuálpolitikától mentes helytörténeti ismeretterjesztés és a komáromi polgártudat erősítése volt. A történelem kereke két országhoz sodorta az egy várost. Ennek következtében páratlanul újszerű, határon átnyúló, rendhagyó helytörténeti verseny résztvevői lehettek a középiskolások. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a szakmaiságra, kiváló, pártatlan szaktekintélyekből álló zsűri értékelte a hallottakat. Elfogadta a felkérést Dr. Raffay Ernő történész, egyetemi tanár, Dr. Simon Attila történész, a Selye János Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Mácza Mihály történész, a komáromi Duna Menti Múzeum muzeológusa, Miszlay Zsolt történész, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főmuzeológusa, Számadó Emese régész-történész, a Klapka György Múzeum igazgatója és György Károlyné tanár-könyvtáros, a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója. A rendezvény védnöke Turi Bálint Komárom Város sportért és kultúráért felelős alpolgármestere volt, aki üdvözölte az egybegyűlteket, és sok szerencsét kívánt a versenyzőknek.
A nemes vetélkedőn öt csapat képviselte iskoláját. Az Alapy Gáspár Szakiskola és Szakközépiskola, a Kultsár István Szakközépiskola és Szakiskola, a Kempelen Farkas Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium első és második csapata, valamint Észak-Komárom képviseletében a Selye János Gimnázium csapata.
Az ünnepélyes bemutatkozás után megkezdődött a nemes vetélkedő. A csapatok többféle feladat teljesítésével mutatták meg felkészültségüket.
A beugró feladat az volt, hogy a csapatoknak riportot kellett készíteni egy szemtanúval, vagyis olyan emberrel, aki tanúja volt az 1938-45-ös eseményeknek. Erre a feladatra minden csapat maximális 10 pontot kapott. Ezután következtek az élő feladatok. Az első feladat városismeret volt, ahol a csapatoknak két épület fényképét látva meg kellett mondaniuk, hogy az épület Észak-, vagy Dél-Komáromban található. A következő feladat Kép-Esemény-villámkérdések címet viselte, amely abból állt, hogy egy hat mozaikból álló képet kellett felismerni, hogy milyen esemény látható rajta. Minden helyesen megválaszolt villámkérdés feltárt egy mozaikdarabot, így vált egyre könnyebbé a válasz. A harmadik feladatban két fényképet láthattak a csapatok, meg kellett állapítani, hogy ki van a képen. A következő feladatban üdvözlő beszédek részleteit idézte Boldoghy Olivér, a Jókai Színház művésze, a feladat az volt, hogy ki mondta és mikor. Következett a Memento, ahol emléktárgyak bemutatása után kellett a versenyzőknek megállapítani, hogy kinek, illetve minek állít emléket. Az utolsó feladat ismét Boldoghy Olivér közreműködésével zajlott, aki korabeli sajtóhírekből idézett, itt a kérdés az volt, hogy mi történt és mikor. A feladatok közben a csapatok bemutatták előre elkészített beszámolójukat az időszak bizonyos eseményéről, amit a zsűri szintén pontozott.
Ezek után összesítették a csapatok pontszámait, és örömünkre szolgált a végeredmény. A versenyt 37 ponttal a Selye János Gimnázium csapata nyerte, a 33 pontos Kultsár István Szakközépiskola és Szakiskola, és a 31 pontos Alapy Gáspár Szakiskola és Szakközépiskola csapata előtt.
A kezdeményezést sikeres megvalósításához több helyi vállalkozás, vállalkozó hozzájárult, így a szervezők elképzelése szerint az alapos és időigényes felkészülést igénylő versenyen résztvevő diákok és felkészítő tanáraik értékes díjakat kaptak. Minden csapat édes jutalma volt egy torta, a résztvevők értékes könyveket és egy vacsorameghívást kaptak Komárom különböző éttermeibe. Az első helyezett csapat és felkészítő tanára, Édes tanár úr balatoni üdülést nyert. A lányok nagyon örültek az ingyenes edzőtermi bérletnek is. Végezetül idézzük fel a győztes csapat névsorát: Tamás Gabriella, Gyepes Bianka, Gyarmati Aurélia, Hrabovská Nikolett. Gratulálunk!

Képriport:
{phocagallery view=category|categoryid=481|limitstart=0|limitcount=0}

Kétyi József, Felvidék.ma