33399

A Magyarországon élő szlovákok csalódottak, hogy az új szlovák kormány tagjai közül eddig még senkire sem bízták rá a határon túliakkal kapcsolatos ügyeket.

„Bízunk azonban az új kabinet pozitív hozzáállásában. Annál is inkább, mert Robert Fico kormányfő biztosított kormánytámogatást 2008-ban az új Szlovák Ház felépítéséhez Pilisszentkereszten” – mondta a SITA hírügynökségnek Ján Fuzik, az Országos Szlovák Önkormányzat vezetője.
A magyarországi szlovákok számára Fuzik elmondása szerint fontos, hogy Szlovákia és Magyarország jó szomszédi viszonyt ápoljon egymással. A konfliktusok és a feszültség ugyanis nem segít a kultúrájuk és indentitásuk ápolásában és megtartásában.
„Reméljük, hogy folytatódni fog a többoldali párbeszéd és együttműködés a szlovák-magyar vegyesbizottságokban, elsősorban a nemzetiségekkel foglalkozó kormányközi vegyesbizottságban. Feltételezzük továbbá, hogy Szlovákia továbbra is támogatni fogja a határon túli szlovákokat” – tette hozzá Fuzik. A határon túli szlovákok elsősorban az oktatásügyben és a kultúra területén várnak segítséget.
„Ezen kívül nagyon fontos számunkra Szlovákia budapesti nagykövetének, valamint békéscsabai főkonzulátusának diplomáciai támogatása is” – zárta Fuzik.
Korábban már a külföldön élő szlovákok világszövetsége is felkérte az új kormányfőt, hogy ne feledkezzen el a határon túli szlovákokról. Egy tíz követelést tartalmazó memorandumot küldtek Ficónak, és közölték: üdvözölnék, ha a határon túliak kérdésköre bekerülne az új kormány programnyilatkozatába is.

Kitekinto.hu/Bumm nyomán