fico robert unio

Robert Fico miniszterelnök terjedelmes interjút adott a TASR hírügynökségnek arról, milyennek képzeli el második kormányzását. A következőkben ebből nyújtunk egy rövid áttekintést.

Más lesz a második Fico-kormány, mint amilyen 2006-2010 között volt?
– Teljesen más. Egyrészt a kormányt most egyetlen párt alkotja, másrészt teljesen mások a körülmények. Meghatározó tény az is, hogy a Smer szociáldemokrata programjának az Európai Unió és az Európai Bizottság elvárásainak is meg kell felelnie, ide tartozik például a közpénzek konszolidálása vagy a költségvetési hiány három százalék alá való szorítása. Ugyanakkor szembesülünk az olyan “nem kedves” örökségekkel is, mint a hatalmas deficit, az adóhatóság informatikai rendszerének működésképtelensége, az egészségügy helyzete. Teljesen más helyzet a jelenlegi, mint amilyen 2006-ban volt. A kormány bármilyen megingása a közvélemény, a média és az ellenzék támadásának célpontjává válik.

Milyen kormányzási utat választanak? Reformlépések várhatók vagy csak kozmetikai megoldások lesznek?
– Miután egyedül kormányzunk, a döntéshozatal egyszerűbb lesz, mint egy kormánykoalíció esetén. Készen állunk az olyan döntéshozatalokra is, amilyenekre egy koalíciónak sosem lenne elegendő ereje. Ilyen lesz az államigazgatás modernizációja, a speciális kerületi szervek megszüntetése, a központi nyilvános közbeszerzések bevezetése. A reform szó hallatán libabőrös leszek, mert az mindig az életszínvonal csökkenésével és az áremeléssel járt. De ha a tartalmakról beszélünk, akkor ez a kormány olyan döntéseket hoz majd, amelyeket reform szóval is neveznek. Tudatosítjuk, hogy értelmetlen volna irreális ígéreteket tenni. Örülni fogok, ha 2016-ban, ha kibírja addig a kormány – és én bízom ebben, hiszen erre minden feltétel adott – , megállapíthatjuk, hogy az életszínvonal csökkenése megállt, és emelkedni kezdtek a reálbérek.

Mi lesz a kormány első lépése?
– Fel kell állnia egy akciócsapatnak az új adóhivatali rendszer műkődőképessé tételére. Ez a prioritások prioritása.

Készen állnak a bankokkal való konfrontációra is?
– A bankoknak és a pénzügyi intézményeknek tudatosítaniuk kell, hogy a rekordbevételeik mellett többet kell adniuk. Már csak azért is, mert éppen ők okozták a pénzügyi válságot.

Az utóbbi másfél évben nem beszélt Orbán Viktorról. Ez azt jelenti, hogy Szlovákiában vége a magyar kártya használatának?
– Egy csomó más gondom van, mint Orbán Viktor. Ha úgy érezzük, hogy veszélyeztetve vannak Szlovákia nemzeti és állami érdekei, akkor válaszolunk, de nem akarunk beavatkozni Magyarország belügyeibe. Kölcsönösen tisztelet esetén nem lesz gond. Ha azonban olyan magyarországi lépések és döntések lesznek, amelyek beavatkoznak a mi belügyeinkbe, akkor a Szlovák Köztársaságnak védekeznie kell. Lengyelországban április végén lesz egy visegrádi találkozó, ahol találkozhatok majd Orbán úrral. A pragmatizmusnak és az ésszerűségnek győzedelmeskednie kell.

Mennyiben különbözik majd a Miroslav Lajčák vezette külügyminisztérium munkája a korábbi jobboldali diplomáciától?
– Az a fontos, hogy a miniszter a minisztériummal foglalkozzon, ezt Dzurinda nem tette. Ő a külügyminisztériumban felállította az SDKÚ politikai sátorát, és ezzel katasztrofális atmoszférát teremtett ott.

Kivizsgálják a Gorilla-ügyet?
– Nem avatkozunk bele a Gorilla-ügy vizsgálatát végző csapat munkájába. Láttassák csak magukat Lipšic úr emberei! Én személy szerint üdvözölném a bizonyítékokat a privatizációkkal kapcsolatos províziókról vagy a képviselők megvásárlásáról. Ennek az ügynek semmi köze sincs a Smerhez.

Az egymillió Smer-szavazóval kapcsolatos álma teljesült. Melyik álom megvalósulását szeretne még elérni?
– Ez nagyon egyszerű. Ha véget ér a megbízatási időszakom, normálisan, testőrség nélkül, nyugodtan járkálhassak az emberek között.