34065

Az Amnesty International (AI) elkészítette a 2011-re vonatkozó, az emberi jogok érvényesülését összegző jelentését. A romák helyzetére vonatkozóan Szlovákiát és Magyarországot is bírálat érte.

Szlovákiában az AI karitatív nemzetközi szervezet szerint sérül a roma gyermekek tanuláshoz való joga, miután szegregált (elkülönített) képzések is folynak a számukra, mint például Lőcsén. Pozitív tényként tekintenek viszont az eperjesi bíróság döntésére, mely jogszabály-ellenesnek nyilvánította a szentmihályfalvai elkülönített osztályt. Nem elégedettek viszont azzal a ténnyel, hogy a speciális osztályokat és iskolákat nagy többségben roma gyermekek látogatják. Üdvözölték viszont azt a döntést, hogy a munkatörvénykönyvben megjelent a szexuális orientáció miatti diszkriminálás elleni védelem.

Az AI 155 országban tett jelentést az emberi jogok helyzetére vonatkozóan. Az idei jelentés már az ötvenedik a sorban. Magyarországgal kapcsolatosan a vallásszabadság korlátozásáról, a szabad szólás és véleménynyilvánítás elégtelenségéről és a romák diszkriminációjának súlyosságáról számolt be az Amnesty International az éves jelentésében.