33960

A Sub Rosa című nagy sikerű regény fiatal írójának fordulatos új könyve – egy történelmi sorozat első kötete – a magyar história mozgalmas, vérzivataros korszakába vezeti az olvasót. Ott lehet az Árpád-ház kihalásánál, a lovagkirályok aranykorának hajnalán, a rozgonyi csatában és a középkor egyik leghírhedtebb eseményénél, a Templomos Lovagrend máglyára vetésekor.A Non nobis, Domine a magyar templomos lovagok tragikus történetét, Károly Róbert trónharcait, uralkodásának korai éveit, a kiskirályok felemelkedését és bukását meséli el egy fiú felnőtté és lovaggá válásának huszonkét évén keresztül. Az első kötetben nyomon követhetjük, ahogy Attila apródból fegyvernökké, kisgyermekből kamasszá cseperedik, és minél inkább igyekszik nagybátyja a helyes útra terelni őt, ő annál inkább csúszik ki az irányítása alól, és vágyik túlságosan is szabad életre.
A nagyjából három és fél évig íródott könyv, még hátralévő második része (Az utolsó vörös barát), idén ősszel jelenik meg, a történetek lezárójaként. A rengeteg történelmi kutatómunka, tanulmány és temérdek könyv szolgál a történetek alapjaként. A két kötet együtt nagyjából huszonkét évet ölel fel. A szereplők mai magyar nyelven beszélnek, és sokszor gondolkodnak mai ember módjára, a hétszáz évvel ezelőtti világ valósághűre, mintájára.

Kiadta az Ulpius-Ház Könyvkiadó Kft., Terjedelem: 444 oldal, puhatáblás, ragasztókötött

A könyvből részletet olvashatnak az Upius-Ház Könyvkiadó honlapján.

***
Felvidék.ma