33735

Felvidéki falvakban élő és a második világháború után Magyarországra telepített felvidéki magyarok találkoznak Pünkösd hétfőn Bonyhádon az áttelepítés 65. évfordulóján.

Hat szlovákiai településről érkeznek Bonyhádra Udvardról, Tardoskeddről, Alsószeliből, Deákiból, Kismácsédról és a Fél nevű községből hatvan vendéget várnak – mondta az MTI-nek Kolozsiné Gergely Cecília, a találkozót szervező Felvidékiek Egyesületének elnöke.

Mellettük az áttelepítettek és hozzátartozóik közül az ország számos pontjáról több százan vesznek részt a találkozón, amelyet az egyesület idén hetedszer szervez meg. Minden alkalommal más település kulturális csoportjai mutatkoznak be, ezúttal a tardoskeddi hagyományőrző kórus, citeraegyüttes és tánccsoport ad műsort a bonyhádi művelődési központban, ahol a Felvidékiek Egyesületének kórusa, a bonyhádi Székely Kör, valamint a Völgység Néptáncegyüttes is fellép majd.
A bonyhádi civil szervezet azokkal a településekkel tart szorosabb kapcsolatot, ahonnan a világháborút követően az anyaországba telepítették a magyarokat; a rendezvény programjai között személyes beszélgetésekre is lesz alkalom a jelenlegi és egykori felvidékiek között – mondta az egyesület elnöke.
Bonyhádra és a völgységi falvakba 65 évvel ezelőtt, 1947-ben érkeztek meg az első kitelepített felvidéki magyar családok. 1947 és 1949 között a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény alapján mintegy 23 ezer családot telepítettek át az anyaországba, köztük közel háromezren a Völgységben, az onnan kitelepített németség helyén találtak otthonra.
A 15 éve működő bonyhádi Felvidékiek Egyesületének egyik célja a felvidéki magyar hagyományokat és népdalkincs ápolása és tovább adása – mondta Kolocsiné Gergely Cecília. Az egyesület százötven tagja között egyre kevesebben vannak azok, akik az áttelepítés részesei voltak – tette hozzá.

mti, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33735″}