33842

Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke sajtótájékoztatóján értékelte a kormány nemzetpolitikáját.

Szávay István szerint az eredmények hangoztatása mellett a kormányszervek jónéhány problémáról nem tesznek említést. Ilyen például az “új támogatáspolitika”, amelynek jegyében “nemcsak, hogy nem sikerült növelni a támogatások mértékét, hanem a rendszer átláthatatlanná, kontrollálhatatlanná vált és a nemzeti célok helyett sokkal inkább a külhoni klientúraépítést szolgálja” – mondta Szávay. Hozzátette: a támogatásoknak ma már csak mintegy 5%-át lehet nyílt pályázatokon elnyerni.
A képviselő rámutatott: a határon túli magyarság érdekvédelmének területén sem történt lényegi előrelépés. Szavai szerint a nyelvtörvénnyel és állampolgársági törvénnyel sújtott felvidéki magyarság ügyében “semmilyen hatékony fellépést nem láthattunk” az elmúlt két esztendőben. Kárpátalján nem sikerült kiharcolni a magyar többségű választókerületet, és a délvidéki magyarságot sújtó 1944-45-ös vérengzések áldozatainak rehabilitálását, kárpótlását is “elkenték” – sorolta az elmúlt esztendők nemzetpolitikai fiaskóit a honatya. Szávay úgy látja, a magyar kormány a most felálló új bukaresti kormánnyal szemben sem közölte világosan az elvárásait.
Szávay szerint hiába emelték papíron magasabb szintre a nemzetpolitikai intézményrendszert, az államtitkárságon káosz uralkodik. A komoly eredménynek nevezett, a nyugat-európai és tengerentúli magyarságot számba vevő Nemzeti Regiszter valós célja a jobbikus politikus véleménye szerint az „adatbázis-építés és a szavazatszerzés”.

A jobbik.hu portál tudósítása alapján