szlovak-parlament02

Bemutatják a kormányprogramot, és Fico bizalmat kér a parlamenttől. Az előrejelzett parázs vitára valószínűleg csak holnap kerül sor.

A parlamenti ülés első részében újabb Smer-es képviselők teszik le a képviselői esküt. Nyolc képviselőről van szó, ők azok helyét foglalják el, akik más pozíció miatt mondtak le mandátumukról vagy államtitkárok lettek.
A kormányprogram megtárgyalása és jóváhagyása lesz a második ülés elsődleges feladata.
Az nem kérdéses, hogy a kormányprogramot elfogadják, hiszen Fico pártja a 150 parlamenti székből 83-at birtokol. Viszont elemzők szerint hosszú parlamenti vitára számíthatunk.
A Pravda cikkében úgy fogalmaz, hogy Ficonak ez lesz az első „ütközete” a jobboldallal. Tomáš Koziak politológus szerint éles lesz a vita, amelyben az ellenzék szeretné majd magát megmutatni, s rávilágítani a kormányprogram gyenge pontjaira. Mint mondta, az ellenzék az arculatának a kialakításán fog dolgozni, és darabokra szedi majd a programnyilatkozatot.
A parázs vitára természetesen a Smer is készül, s nagy odafigyeléssel adja majd elő a programját. A vitát nem fogják majd erőltetni, elsősorban a bizottsági elnökök kérnek majd szót. Jana Laššáková, a Smer alelnöke a téma kapcsán a Pravdának még elmondta, hogy a parlamentben van annak a tere, hogy az egyes pártok elmagyarázhassák álláspontjukat.
Az SDKÚ-DS április 30-i sajtótájékoztatóan már kifejtette véleményét a kormányprogramról. Mint arról beszámoltunk, Lucia Žitňanská, az SDKÚ-DS alelnöke úgy fogalmazott, hogy „a telefonkönyv is érdekesebb olvasmány a kormányprogramnál” – utalva arra, hogy az nem tartalmaz konkrétumokat. A KDH is előre jelezte, hogy a vitába élénken be akar kapcsolódni, hiszen olyan dokumentum elfogadásáról van szó, amely az elkövetkezendő négy évben nagymértékben meghúzza a határokat – jelentette ki Pavol Abrhan, a KDH alelnöke. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke úgy véli, hogy a kormány nem tűzött maga elé nagy célokat. Elmondta: ahogy illik, megadják a száz nap, s figyelni fogják, hogy váltják apróra az ígéreteket. Jozef Kollár, a SaS képviselője szerint a választási ígéretek ütköznek majd a gazdasági valósággal. Nehezményezi, hogy kormányprogram nem tartalmaz konkrét megvalósítási, rendszerszerű elképzeléseket a reformokról.
Május 2-án, szerdán délután előbb Fico lép színre, majd megszakítják a tárgyalást. A kormányprogram elfogadására nem tudni, hogy mikor kerülhet sor, ugyanis először a bizottságok fogják még azt tárgyalni. A Pravda megjegyzi, hogy a Radičová-kormány ideje alatt öt napot vitáztak a programról, s előreláthatólag ezúttal sem valósul majd meg korábban a szavazás.
A parlament második ülésének további témája lesz meg az állandó stabilitási mechanizmus, Richard Raši egészségügyi miniszter egészségügyi biztosítóra vonatkozó törvényjavaslata, s tárgyalnak majd a képviselők számának 150-ről 100-ra csökkentéséről és az SaS által szorgalmazott képviselői immunitás megszüntetéséről.

Felvidék.ma