33917

61 évesen hagyta ott családját és közösségét Benefi László, a Garam-menti kurtaszoknyás falvak központi településének polgármestere.

Tizennyolc évig állt a falu élén, s azon kevés polgármesterek egyike volt, aki igazi közéleti emberként élte mindennapi életét. Nemcsak polgármester volt a faluban, de szíve-lelke a régióért, a magyarságért is dobogott. Mindig, minden körülmények között hangoztatta, mennyire fontos, hogy vállaljuk az örökséget, amit elődeink ránk hagytak: hitünket, magyarságunkat és hagyományainkat. Büszke volt e tájegység népviseletére, hagyományaira.
Polgármesteri tisztsége mellett felvállalta a Csemadok elnöki tisztségét is, de volt a Területi Választmány tagja is, alapító tagja volt az egykori MKDM-nek, majd az MKP-ban politizált
Temetésén sok-sok egykori és mai kollégája, a régió civil szervezetei, az MKP járási vezetői, a magyarországi testvértelepülés vezetői, és a helyi intézmények, a Csemadok, a Vasvirág, és a BOKRÉTA tánccsoport népviseletben, és a lakosok kísérték utolsó útjára.
Benefi László az egyszerű ember volt és maradt élete végéig, nagy-nagy emberséggel viseltetett mindenki iránt. Ezért is tisztelték őt sokan. Nyugodjék békében!

DE, Felvidék.ma