33887

Bugár Béla indulását javasolja Somogy Szilárd a közelgő szlovákiai államfőválasztáson. Megválasztása – szerinte – a szlovák-magyar megbékélés csúcsfokához közelítene.

Somogyi Szilárd 2010-ben a Szabadság és Szolidaritás színeiben jutott a szlovák parlamentbe. 2012-ben nem indult a parlamenti választásokon, jelenleg egy új politikai párt létrehozásában való közreműködését latolgatja. A napokban Bugár Bélának, a Most-Híd elnökének a legközelebbi köztársasági elnökválasztáson való indulását kezdeményezi. Ennek érdekében még politikai hirdetést is megfogalmazott.

“Bugár Bélánál sikeresebb szlovákiai magyar politikus nem termett ’89 után.
Az általa folytatott politikáról mindenkinek meglehet a véleménye, s a magam részéről sem értek mindenben egyet Bugár politikájával, ennek ellenére politikusi működését rendkívül sikeresnek tartom. Nem hiszem el róla, hogy azért ment volna a politikába, hogy azon meggazdagodjon, én azt hiszem, hogy az ő éltető eleme az elismertség, nem pedig a pénz. Úgy tűnik, hogy Bugár Béla ezért el sem hiszi, hogy mi minden történik az ő nevében és az ő árnyékában. De maradjunk inkább az ő személyénél.
A rendszerváltás óta folyamatosan meghatározó alakja a szlovákiai magyar politizálásnak, és jóformán az egyetlen magyar politikus, akit a szlovák nemzetiségű választók is számon tartanak, hiszen nemcsak Dél-Szlovákia, hanem általában az egész ország politikusi mezőnyéből kiemelkedik.
Nem adódott még jobb alkalom a szlovák-magyar megbékélés új csúcsfokát megközelíteni. A közelgő köztársasági elnöki választásokra gondolok. És természetesen Bugár Bélára. Lássuk be, hogy nála komplexebb jelöltet nem találnánk. Akadnak politikusok, akik jók egy-egy tulajdonságukban. De rajta kívül olyat, aki ennyi jó meghatározó tulajdonságot egy személyben tud megjeleníteni, olyat nehéz találni. És Bugárnak van egy olyan ismertetőjegye, amit senki sem tud utána csinálni a mostani választékból. Mégpedig az, hogy magyar. Ami eddig esetleg hátrányunkra válhatott, most az ország előnye lesz! Bugár Bélának el kell indulnia a köztársasági elnöki választáson! Várható, hogy most még nem ő lesz a nyertes, hiszen nagyon sok szlovák polgártársunk még nem tudna elképzelni egy magyar köztársasági elnököt. (Gondoljunk csak a Slota-félékre.) De ha most megpróbáljuk, akkor legközelebb már senki nem fog tétovázni, s biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb sikerül. Biztos vagyok abban is, hogy ez sem az Ön, sem pedig az én támogatásomon nem fog múlni. Kívánjuk hát együtt Bugár Béla indulását az elnökválasztásokon!!!” – áll Somogyi felhívásában.

Bugár Béla jelölésének lehetősége egyébként már az előző elnökválasztás előtt is felmerült az MKP-ban. Bugár akkor még ennek megvitatására sem adott teret, ezt kapásból elutasította. A jelenlegi államfő mandátuma 2014 elején jár le. A köztársasági elnökválasztás időpontját már a jövő évben ki kell tűzni.

Bugár Béla a sajtónak úgy nyilatkozott, nem szerepel a tervei közt a köztársaasági elnöki választásokon való indulás.

Felvidék.ma