34239

A Gömöri Kézművesek Társulása és a Borostyán Néptáncegyüttes közös, svájci bemutatkozáson vettek részt.

2012 június 1-3-án a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke, Nagy Gyuri kezdeményezésére használta ki a Dernői Borostyán néptáncegyüttes azt a lehetőséget, hogy Svájban, Willisau-ban részt vegyenek a Zentralschweizer Trachtenfest elnevezésű néptáncfesztiválon és felvonuláson, melyen a Gömöri Kézművesek Társulása és a  Borostyán Néptáncegyüttes közösen bemutatkozott be.

A két polgári társulásból összesen kilencen utaztak. Az utazás és az ott tartózkodás költségeinek egy részét a Gömöri Kézművesek Társulása, a másik részét pedig támogatásokból sikerült megoldaniuk, így a rozsnyói Stefánia cukrászda és Dobos Dénes magánvállalkozók segítségével is. Azzal a céllal vettek részt a fesztiválon, hogy határon átnyúló kapcsolatokat építsenek ki. Bemutatták Gömör néptáncait. Európa ezen részén is megismertették a magyar kultúra és a felvidéki magyarság néphagyományát.

Fellépésükre az érkezésük napján máris sor került, gömöri néptáncokat – szilicei, borzovai és kőrösi autentikus táncokat adtak elő. A fellépések egyik része óriási sátorban, pódiumon zajlott. A csoport második nap a népviseletünket, kultúránkat reprezentálta. A harmadik napon z utcai felvonuláson vettek részt, mely hasonló, mint amilyen volt egykor nálunk a májusi felvonulás. Akik eljuthattak, jól érezték magukat, a svájciak vendégszeretőek, érdeklődnek más kultúrák iránt és nagyon fogékonyak az újra. „Többen hozzájárultak ahhoz, hogy ott lehettünk, így a támogatókon kívül még külön köszönjük ifj.Tokár Gyula és Graziella Tokár Wicki fesztiválszervezői tevékenységüket, és tolmács munkájukat” – nyilatkozta Kórintus Viktor a Borostyán Néptáncegyüttes vezetője.

A Borostyán Néptáncegyüttes jelenleg gömöri táncokat mutat be, melyekben hagyományőrzés szintjén szerepel a szilicei tréfás verbunk, kőrösi rátócska, borzovai pásztorbotoló, leánykarikázó, csárdás, bodrogközi táncrend, oláhos magyar szóló, és terveik közt szerepel a magyarbődi és szilágysági táncok bemutatása is. Legközelebbi fellépésük 2012.6.16-án lesz a várhosszúréti pásztortalálkozón, ahol Pásztorfogadás címmel új koreográfiát mutatnak be.

BB, Felvidék.ma