34588A Fidesz-KDNP vezette kormány 2010-ben nemzetpolitikai fordulatot hirdetett, és azt ígérte, hogy a korábbiaknál sokkal nagyobb figyelmet szentel a külhoni magyarságnak. Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a beígért fordulat harmadik éve várat magára – írja Szávay.

A kormány nem lép fel érdemben az elcsatolt területeinken élő magyarságot ért jogsértések ellen – mint amilyen a felvidéki nemzettestvéreinket sújtó állampolgársági törvény –, de nem áll ki egyértelműen az önrendelkezési törekvések ügye mellett sem, gondoljunk csak a székely autonómia kérdésére.

De nem valósult meg a fennen hirdetett nemzetpolitikai fordulat a támogatáspolitika tekintetében sem. Jövőre összességében 14 milliárd forintot szánnak erre a célra, ez az összeg pedig nem éri el a teljes költségvetés egy ezrelékét sem. A 2013-as büdzsé tervezete kapcsán a Jobbik mély felháborodással tapasztalta, hogy – a százmilliós elvonásokat és az inflációt is figyelembe véve – reálérték tekintetében közel egymilliárd forintos megszorítással sújtja a Fidesz a külhoni magyarságot. Még kimondani is szörnyű, hogy a magát nemzetinek mondó, az elszakított nemzetrészek ügyét elvileg szívén viselő kormány kevesebb támogatást biztosít nemzetpolitikai célokra, mint Gyurcsány Ferenc tette.

A gyermeküket magyar iskolába járató külhoni magyar szülőknek jutatott oktatási-nevelési támogatások összege tavaly sem volt elegendő, az idei évben azonban még kevesebb pénzt kívánnak erre a célra fordítani. Beváltatlan ígéretnek tűnik az is, hogy 2014-ig évente egy évfolyamnyi gyermek utazhat határon túlra, hiszen a támogatás összege itt sem növekedett, százezer tanuló helyett továbbra is csak kb. 13 ezren élhetnek majd ezzel a lehetőséggel. Az 56 nemzeti jelentőségű intézményre is édeskeveset, 3,8 milliárd forintot szánnak, azonban ebből az összegből csak az erdélyi Sapientia Tudományegyetem finanszírozása önmagában kétmilliárdot tesz ki. Tízmilliókkal csökken a határon túli magyar felsőoktatási intézmények, valamint az oktatási és kulturális feladatok támogatása is.

A költségvetés nemzetpolitikát érintő fejezeteihez 13 módosító javaslatot nyújtott be a Jobbik, amelyek összességében 4,5 milliárd Ft pluszforrást kívánnak biztosítani az elcsatolt területeinken élő magyarság támogatására. Bízunk benne, hogy a kormánypártok az általuk szavakban sokat hangoztatott nemzetpolitikai fordulat megkezdése érdekében támogatni fogják törekvéseinket. Határozott meggyőződésünk ugyanis, hogy a külhoni magyar közösségek megmaradása és gyarapodása csak akkor biztosított, ha az anyaország megfelelő erkölcsi és anyagi támogatásban részesíti őket.

Szávay István
Országgyűlési képviselő, Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke