34246

Bolgár, cseh, lengyel, magyar, német, roma, ruszin, ukrán nemzetiségek részvételével Nemzetiségi Sport- és Gyermeknapra került sor június 2-án a Kassa Délváros Aleja utcai sport- és szabadidő központjába.

A rendezvényt a városi önkormányzat mellett működő Nemzetiségi Bizottság és a Márai Sándor Emlékszoba közösen szervezték meg a délvárosi polgármester védnöksége alatt. Rész vett rajta Magyarország kassai főkonzulja, Czimbalmosné Molnár Éva is.
A két főszervező, Glazgo Antal, a Nemzetiségi Klub elnöke és Filipko József, a Nemzetiségi Bizottság elnöke az idei sportnapot az egyik legsikeresebbnek értékelték és megköszönték Kassa városnak az anyagi támogatást.
Mindnyájunk örömére a legrangosabb tornán, a fociban a magyar csapat győzött Henriczy László vezetésével.
A kötélhúzásban már hagyományosan a bolgár erős fiúk lettek a győztesek. A legtöbb dobogós helyezést az Orosz Klub szerezte, akik viszont a legnagyobb létszámú csapattal jöttek.
A versenyzők jutalma ízletes gulyás, a gyerekeké értékes ajándékok és édesség volt.
A csapatszervezésben, a jó hangulat biztosításában fontos szerepe volt a Nemzetiségi Bizottság elnökségi tagjának és egyben az MKP járási elnökének, Filipko Józsefnek.