34836

A Csemadok Rimaszombati Alapszervezetének gyerekek által nagyon kedvelt Fonóka napközis kézműves tábora tizedik évfordulójába lépett.

„Éppen tíz évvel ezelőtt 2002-ben volt az első nyári táborunk” – mondja a Fonóka vezetője, Horváth Zsuzsa. Hozzáteszi, ezzel a tevékenységgel egy új színt vittek az alapszervezet munkájának az életébe. „A négy évestől a tizenöt éves korú gyerekeknek nyújtunk tartalmas időtöltést a nyári szünet alatt. Hagyományt szerettünk volna teremteni, s szerintünk ez sikerült is. Egy évben szervezési nehézségek miatt nem valósult meg a tábor, ezért az idei a kilencedik, s jövőre jubilálunk” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Horváth Zsuzsa.

Az idei Fonóka tábor is a Tompa Mihály Református Gimnázium udvarán és épületében valósult meg 2012. július 11-13-a között több mint negyven résztvevővel. Nagyobbrészt önerőből, saját forrásokból szervezték az idei tábort. „Benyújtottuk a Kormányhivatalhoz a pályázatunkat, csak remélni tudjuk, hogy kapunk is támogatást”- mondta Horváth Zsuzsa.

A kézműves foglalkozásokat úgy állították össze, hogy a hagyományosak mellett új technikákkal is megismerkedjenek a gyerekek, így az idei táborban volt nemezelés, agyagozás, csuhé- és rongybábu készítés, de festettek gipsz, karton, üveg tárgyakat.

A természetes anyagokból a füleki Motolla baráti kör kézműveseinek a segítségével alkották meg kézművesmunkákat, név szerint Gyetvai Zsuzsával agyagoztak, György Henriettával nemezeltek, Anderkó Andreával csuhéból-, Németh Szabó Andreával pedig rongyból készítettek babákat, bábukat. A többi technikát hazai foglalkoztatók, pedagógusok és szervezők mutatták be. Ismail Évával papíremlékeket, Herényi Tímeával díszüvegeket készítettek, követ- és üveget festettek, Mács Barbarával gyöngyöt fűztek, Czakó Gabriellával karkötőket fontak, míg Kovács Maginak köszönhetően a lányok parádés fonott hajkoszorúkat viselhettek.

Kísérőrendezvényekben sem volt hiány ebben az évben. „Az első napon Tóbisz Tinelli Tamás verséneklő, a Misztrál együttes tagja szórakoztatta a gyerekeket verses-zenés összeállítással a gitárja segítségével. Csütörtökön Bredár Mács Kató interaktív mesedramatizációja a Hófehérke került sorra, míg a zárónapon a Harkácsi Pimpó Bábcsoport látogatott a táborba, akik élményben gazdag műsort mutattak be, s ezúton is gratulálunk nekik az aranyminősítéshez s a tavalyi gyémántfokozathoz, amit a Duna Menti Tavaszon elértek” – nyilatkozta Horváth Zsuzsa.

A hangulat idén is nagyon jóra sikeredett, az alkotás közben a gyerekek sokat nevettek, s délutánonként sportoltak, vetélkedőkön vettek részt. Vannak visszajáró gyerekek is, akik már most várják a jubileumi 10. Fonókát.

A tábor hangulatképeit a Képgalériánkban tekinthetik meg.

HE, Felvidék.ma