34714

Martin Glváč védelmi miniszter piackutatásokra hivatkozva azt állítja, 5 millió euróból is meg lehetett volna oldani a járműpark biztosítását.

2012. március 19-én, 9 nappal az általuk elveszített választások után írta alá az előző vezetés azt a szerződést, mely értelmében 2012. április 1. és 2016. március 31. között, azaz 4 évig 9 millió euróért biztosítják a védelmi minisztérium járműparkját.

A jelenlegi miniszter, Martin Glváč azonban piackutatást végeztetett, és erre hivatkozva azt állítja, hogy 5 millió euró is elegendő lett volna a biztosításokra, ha más céggel szerződnek.

Glváč szerint az előző vezetés több esetben is megszegte a közbeszerzési törvényt, ráadásul 9 nappal a választások után kötöttek biztosítást 4 éves időtartamra. A miniszter hangsúlyozta, hogy mindent el fog követni azért, hogy a biztosításokról szóló szerződést érvénytelenítse és új versenypályázatot írhasson ki, melyben az egyedüli szempont az ár lesz.

TA3, SITA, Felvidék.ma

Kép: SITA