reformatus02-200

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyházközségei által benyújtott nyolc projekt, illetve a Calvin János Teológiai Akadémia programja szerepelt sikeresen a központi pályázaton. A tervek megvalósítására összesen 4,5 millió forintot hagytak jóvá.

A központi pályázaton a bátorkeszi egyházközségnek két programját is pozitívan bírálták el. A VII. Bátorkeszi István Napokra és a nyári táboroknak a megszervezésére 500-500 ezer forintos támogatást kaptak. 400 ezer forintot kapott a Zempléni Református Egyházmegye a lelkipásztorok szakmai továbbképzésere és a Gömöri Református Egyházmegye a Magyar Református Egyházak Javainak Tára programjának támogatására.
A Fiatal Reformtátusok Szövetsége az augusztus elején Kovácspatakon megvalósuló ÉlesztŐ Országos Ifjúsági Találkozóját és a Calvin János Teológiai Akadémia könyvtára állományának a gyarapítását is szintén 500-500 ezer forinttal támogatta a Bethlen Gábor Alap.
A királyhelmeci egyházközség Koinonia jótékonysági alap is 500 ezer forintot kapott a Kárpát-medencei Vakációs Bibliahét programjának a megvalósítására. Ugyanennyi támogatást kapott a csicsói református Lelkészi Hivatal a gyülekezeti szabadidős programok eszközeinek beszerzésére. A rimasimonyi egyházközség pedig 700 ezer forint hozzájárulásban részesült a missziós szabadidő és konferencia központ kialakítására.

A Bethlen Gábor Alap a központi pályázaton nem támogatta Somorja és Rimaszombat református gyülekezetek programjait.

A regionális pályázaton nyert: Apácaszakállás gyülekezete nyári gyermektáborokra 200 ezer, Kistárkány gyülekezete szociálisan hátrányos gyerekek táboroztatására 150 ezer, Csicsó gyülekezeti esték szervezésére 150 ezer, Ekel gyülekezete nyári napközi táborra 150 ezer, Királyhelmec szintén nyári táborra 150 ezer, az Örösi Egyházközség Mozdulj meg! programjára 150 ezer, Padány nyári táborra 150 ezer, Bátorkeszi a Fireszke gyermektábor vezetőinek szakmai továbbképzésére 200 ezer és Kisgéres nyári napközis táborokra 150 ezer forint támogatásában részesült.

A Bethlen Gábor Alap a regionális pályázaton nem támogatta Mokcsakerész, Barsbaracska, Nemesradnót, Gömörhorka református gyülekezetek programjait. 

Reformata nyomán, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34624″}