34678

1:1-es döntetlennel ért véget a budapesti MTK és a szlovák bajnokságban szereplő szenicei klub által játszott Európa-liga selejtező párharc első mérkőzése.

Az MTK Lázok János góljával szerzett vezetést az első félidőben, a vendégek azonban a második félidőben egyenlíteni tudtak Blackburn találatával. A magyar csapat ezután egy tizenegyest is elhibázott.

A kék-fehérek nemrégiben felkészülési meccsen találkoztak ellenfelükkel: a Senica akkor 3–2-es győzelmet aratott. Ezúttal azonban másképp alakult a mérkőzés.

Az első öt percben többször is eljutott a vendégek kapujáig Garami József együttese. A beadásoknál azonban rendre tisztáztak a szlovák védők. Kanta József 20 méteres lövése pedig nem sokkal, de célt tévesztett a 3. percben.

Fél óra elteltével pedig a vezetést is megszerezte a magyar csapat. Zsidai László a 30. percben remek passzal indította a védők szorításában a jobb oldalon kilépő Lázok Jánost, aki kissé kiszorított helyzetből lőtte a labdát a hosszú sarokba. Pavel Kamesch kapus hozzáért a labdához, de hárítani nem tudott. 1–0

Továbbra is rendkívül szervezetten, fegyelmezetten futballozott az MTK az első félidőben. Egy évvel ezelőtt, amikor a kék-fehérek elkezdték az NB II-es szezonjukat, nem sokan gondolták volna, hogy most nemzetközi kupameccset játszik majd a csapat.

Az első félidőben a Senica nem tudott mit kezdeni a remekül záró MTK-védelemmel, a vendégek ívelgetésekkel operáltak, de gyakorlatilag nem tudtak helyzetbe kerülni. A magyar csapat támadásai sokkal veszélyesebbek voltak.

A szünet után sem volt különösebb probléma a magyar csapat játékával, egy játékvezetői hiba azonban nehéz helyzetbe hozta az MTK-t. Az 55. percben ugyanis Kálnoki Kis Dávid kezére rúgták rá egy méterről a labdát, amiért Joao Perreira felmutatta a második sárga lapot a hazai játékosnak. A tíz fősre fogyatkozó MTK ellen pedig két szöglettel később egyenlített a szlovák együttes.

Dragan Vukmir fejelte ki a labdát, amit azonban Tomás Kóna gyönyörű mozdulattal, kapásból a kapu elé ívelt. A középen helyezkedő Rolando Blackburn pedig senkitől sem zavartatva nyolc méterről a kapu jobb oldalába fejelt. 1–1

A játékvezető talán érezte, hogy hibázott, mert a 65. percben egy tizenegyessel ajándékozta meg a hazai csapatot, miután a berobbanó Lázok „okosan” esett el a 16-oson belül. Kanta József azonban hibázott.

Szépen lassan csordogált a vége felé a mérkőzés, mintha mindkét csapatnak elégedett lett volna az 1–1-es döntetlennel. A Senica megszerezte a hőn áhított idegenbeli gólt, míg az MTK tíz emberrel már nem vagánykodott. Igaz, Lázok harminc méteres lövése nagyon vágódott lefelé, de elkerülte a hosszú felső sarkot a 78. percben.

A folytatásban újabb gól nem született, így még teljesen nyitott a továbbjutás kérdése.

Nemzeti Sport nyomán Felvidék.ma

Kép: Nemzeti Sport, Németh Ferenc