35339b

Eva Varholíková-Rezešová, a Mečiar-éra dúsgazdag miniszterének lánya augusztus 21-én hajnalban ittasan balesetet okozott a magyarországi M3-as autópályán. 3 ember a helyszínen életét vesztette, a negyedik áldozat két nappal később halt bele sérüléseibe. Összefoglaló.

Az első hírek arról szóltak, hogy egy szlovák rendszámú BMW okozta a súlyos balesetet. Az autót vezető nő a D3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszán a 44. kilométernél hátulról belehajtott az előtte haladó Fiat Punto típusú járműbe. Az ütközés következtében a Fiat a szalagkorlátnak csapódott és kigyulladt. Hárman a lángok között lelték halálukat, egy embernek sikerült kijutnia a járműből, őt másodfokú égési sérülésekkel kórházba szállították. A vétkes sofőr, aki elaludt vezetés közben, csak könnyebben sérült meg.

Nem sokkal a történtek után kiderült, a vétkes sofőr ittasan okozta a balesetet, neve Eva Varholíková-Rezešová, 35 éves és annak az Alexander Rezešnek a lánya, aki 1994 és 97 között Vladimír Mečiar kormánya idején közlekedési, postaügyi és távközlési miniszter volt. Rezeš a privatizáció során gazdagodott meg, részt vett a Kassai Vasművek eladásában is, ezáltal milliárdossá és Szlovákia második leggazdagabb emberévé vált. Rezeš 2002-ben, 53 éves korában elhunyt, vagyonát gyerekei örökölték. Az exminiszter fia, Július Rezeš ma is több nagyvállalatban érdekelt.

Varholíkovát őrizetbe vették, majd 30 napos vizsgálati fogságba helyezték. Az indoklás szerint fennáll a gyanú, hogy elmenekülne a büntetés elől. Ittas állapotban elkövetett több halálos áldozatot követelő közúti baleset okozásával gyanúsítják.

Eva Varholíková-Rezešová ügyvédei kérvényezték, hogy védencüket helyezzék háziőrizetbe, de a bírónő elutasította a kérelmet. Az ügyvédek fellebeztek.

A magyar törvények szerint az a sofőr, aki olyan balesetet okoz, melyben több mint két ember meghal, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. Eva Varholíková-Rezešová esetében súlyosbító körülmény, hogy alkohol hatása alatt követte el tettét, ráadásul túllépte a megengedett sebességet. A vizsgálatok szerint közepesen ittas volt, ami 1,5 és 2,5 ezrelék közti véralkohol szintet jelent. A baleset után készült képeken egy félig üres vodkás üveg látható az autójában. Az ütközés pillanatában kb. 200 km/h-val haladt. A magyar hatóságok ezért legalább 10 éves börtönbüntetést javasolnak számára.

Kiderült, hogy a tragikus kimenetelű baleset előtt Eva Varholíková-Rezešová a Kassától délre fekvő Bárcán járt exbarátjánál, akivel összevesztek. Erik Fischer megerősítette a híreszteléseket.

A vizsgálatok során ópiát származékokat is találtak Varholíková szervezetében. Bár a nő azt állítja, hogy antibiotikumot szedett, ennek nyomait mutatták ki a tesztek, az előzetes orvosszakértői vélemény ezt nem támasztja alá.

SITA, Webnoviny, JOJ, Korzár, Čas.sk nyomán Felvidék.ma

Kép: blikk.hu