35168

A kárpátaljai Credo augusztus 19-én Nemesradnótra kapott meghívást. A verséneklő együttes vezetőjével Ivaskovics Józseffel beszélgettünk.

Milyen érzés Felvidéken zenélni?
Számunkra nagyon kedvesek a felvidéki fellépések. Amióta felfedeztük magunknak Ung-vidéknek ezt a részét, amely most Szlovákiához tartozik, nagyon nagy erőt kaptunk, mert odahaza kicsit másmilyenek vagyunk. Nem csoda. Az egy különc világ… Mintha itt kegyesebb lett volna az Úr Isten ehhez a vidékhez. Talán kicsit fáj is, hogy megteszünk 50 lépést, s egy jobb világba, kulturáltabb, magasabb szintű emberi közegbe kerülünk. Ungvárhoz képest ezek pici eldugott falvak, s mégis érzem azt az óriási különbséget, amivel itt találkozunk. Ez csodálatos dolog, mert ilyenkor azt érzem, hogy nekünk is ilyeneknek kell lennünk. Mindent megteszek, hogy összehozzam az embereket, minél többet találkozzunk egymással emberi, baráti közösségekben, mert megváltoztatja az életünket.

Valóban érezhető is, hogy a zenekar Kárpátalja és a Felvidék között egy összekötő kapocs.
Örülünk, ha ez így van. De talán csak mi vagyunk a bátrabbak, s a magyar schengeni vízumunkkal a birtokunkban neki merünk menni az ukrán-szlovák határnak, mert amúgy nem biztos, hogy átengednek bárkit. Amióta viszont elkezdtünk ide járni, úgy vettem észre, hogy többen jönnek, többen keresik a kapcsolatokat, mert egy egyszerű meghívóval ezt meg lehet már tenni, s akkor már nyitva van a „kapu”. Lehet, hogy a faltörő kos szerepét játszottuk ebben az esetben.

Mit játszanak szívesen? Főleg hazafias verseket hallhatunk a Credo előadásban.
Nem tartom jó szónak a hazafias kifejezést. Rosszul esik, ha ezt mondják. Mi emberi verseket próbálunk énekelni, emberek által kimondott okos gondolatokat, olyanokat, amelyeket mi zenészek nem tudunk megfogalmazni. Csodálatos költőink vannak, a magyar költészet talán a világon a legcsodálatosabb. Amióta Bodnár Éva kistárkányi költőnőt felfedeztünk magunknak, azóta megtaláltuk a mi saját arculatunkat, az igazit, a felvidékit, az Ung megyeit.

Több hanghordozót is kiadtak már, legújabban min dolgoznak?
Igen, a Bodnár Évával megjelent cd-nk a tizedik volt. Mindig vannak terveink, szeretnénk visszamenőleg is stúdióban felírni a korábbi dalainkat. Csodálatos társasággal találkoztunk, az Európa Rádió felvette most egy lemezünket a miskolci deszkatemplomban, s biztattak, hogy a többi anyagot is hajlandóak felvenni. Ez nagyon fontos számunkra.

Milyen jogi formában tudnak működni?
Létrehoztunk egy Credo Alapítványt s annak keretében működtetjük a zeneiskoláinkat is. Ez az egyetlen Kárpátalján, ahol magyar gyerekek magyar zenét tanulhatnak, és senki nem szólhat bele. Erre büszkék vagyunk. S a gyerekeknél is arra jöttek rá, mintha valami terápia lenne, segít a gyerekeknek kapcsolatot teremteni a többiek felé, elviselni az élet nehéz terheit…

Bemutatná a zenekar tagjait?
Fekete Zsuzsanna szalóki, kántor és karvezető a templomban, van egy zeneiskolája. Szabó Lívia Beregdédáról való, zeneiskolában tanár Beregszászban és Beregdédában is, s amellett ő is kántorkodik és kórusvezető. Varga Katica most fejezte be az idén az egyetemet, matematikus, s most állást keres éppen, de hitoktató a gyülekezetben. Én Ráton dolgozom a gyermekotthonban, amely családcentrikus, három család 26 gyermeket vállalt és nevel. Beteg, árvaházakból kikerült gyerekekről van szó, de boldog vagyok, hogy ide kerültem, mert itt helyt állni az igazi kihívás…

A kárpátaljai Credo Verséneklő Együttessel a Felvidéken legközelebb augusztus 19-én Nemesradnóton találkozhat a közönség. A minden bizonnyal több szempontból is emlékezetes jótékonysági koncertre Nemesradnóton a református templomban kerül sor délután 16.00 órai kezdettel. A rendezvényre a Nemesradnóti Református Egyházközség és a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete szeretettel várja Balogvölgye szűkebb és tágabb pátriáját. A koncertre elővételben a jegyek 3 euróért a rimaszombati Tompa Mihály Könyvesboltban válthatók, illetve a községekben az egyházgondnokoknál lehet érdeklődni. A helyszínen a jegy ára 6 euró. A bevételből emlékjelhagyást szeretnének eszközölni a szervezők. A rendezvény fővédnöke Nt. Nagy Ákos Róbert esperes.
Még aznap 19 órai kezdettel Tornalján, a Rákóczi Magyar Házban a Madárterem Galériában is fellép a Credo. Mindenkit szeretettel várnak.

HE, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32483″}