A váratlanul elhunyt, kettős állampolgárságát nyíltan vállaló Tamás Anikót 2012. augusztus 6-án, a református egyház szertartási rendje szerint a rimaszombati Köztemetőben helyezték végső nyugalomra.
Tamás Anikó 1945. 06. 25-én született. A keresztségben Ilona, Anna nevet kapta, de mindenki csak Anikónak, Anikának hívta. Váratlanul érte a halál 2012.08.01-jén.
Általános iskoláit Nagyrőcén és Rimaszombatban végezte, majd 1963-ban a rimaszombati Kereskedelmi Akadémián érettségizett. Ezt követően a rimaszombati ČSAD-n, azaz az autóbusz-közlekedési vállalatnál helyezkedett el bérelszámolóként, ahol 39 évig, nyugdíjazásáig dolgozott. A 20 éves munkaviszonya alkalmából a besztercebányai közlekedési vállalattól „Az üzem kiváló dolgozója” kitüntetést vehette át.
„Munkáján kívül, – amit nagyon szeretett, – aktívan részt vett Rimaszombat város kulturális és társadalmi életében. Nagyon szeretett énekelni, így felnőttként elvégezte a Rimaszombati Zeneiskola énekszakát. Mivel különleges színű koloratúr szoprán hangja volt, egy fellépését követően megkeresték őt a Kassai Konzervatóriumból, hogy ott képezze magát tovább. Csak azért nem lett énekesnő, mert már akkor, a hatvanas évek végén sem akarta magára hagyni Édesanyját” – emlékezik Fehérné Tamás Judit, Anikó nővére.
Hozzátette: „Tehetségét itthon, Gömörben kamatoztatta. Különböző rendezvényeken sokszor szerepelt szólóénekesként, illetve magyarnóta énekesként. A cigányzenekarok szerettek vele együtt szerepelni. Zenei tehetségét sok éven keresztül a rimaszombati Csemadok énekkarában is megmutathatta. Nyugdíjba-meneteléig sok ízben szerepelt a város polgári alkalmainak rendezvényein is.”
Tamás Anikó mindvégig aktív tagja volt a rimaszombati Csemadok Alapszervezetének, részt vett a mindennapi munkában, s több mint 20 évig a szervezet pénztárosa is volt. Az utóbbi években az öregcserkészek rimaszombati szervezetének is tagja lett. „Büszke volt cserkész mivoltára, soha nem maradt el a csapatgyűlésekről. Hű volt a cserkész eszméhez. Cserkész jelvényét vele együtt temettük el” – tette hozzá Fehérné Tamás Judit.
A gyászszertartást Nt. Molnár Sándor rimaszombati lelkész végezte, aki a talentumok szerinti példázattal arra világított rá, hogy életünk sáfárkodás a talentumainkkal. A talentum hatalmas érték, s mindannyian azzal kereskedünk, amit a Mennyei Atyánk ránk bíz. A döntő nem az lesz, hogy ki mennyit kapott, hanem, hogy ki mennyire volt hűséges a megbízatáshoz – hangsúlyozta Molnár Sándor. Majd kifejtette, ahogyan a példázatban, Tamás Anikó életében is legalább öt talentumot fedezhetünk fel, ezek a hit, reménység, szeretet, vidám segítőkészség, nyugalom.
Hite már gyermekkorában édesanyja szívén keresztül áradt a lelkébe. „Háborús” gyerekként sok betegségen ment keresztül, és a gyógyszerhiányos időben előfordult, hogy az Édesanyjának és az orvosoknak küzdenie kellett az életéért. Élete során azonban hitét gyarapította, s másokkal is megosztotta. Akik őt ismerték, mindannyian úgy emlékeznek vissza, hogy tele volt élni akarással, valami megfogalmazhatatlan optimizmussal. Tele volt mély reménységgel. Azokat a nehézségeket, amik érték, belenyugvással viselte. Sugárzott a szeretettől, melyet mosolyogva és fáradhatatlanul osztott szét maga körül. Nem saját magával volt elfoglalva, hanem mindig másoknak akart segíteni. Vidámság, mosoly jellemezte egyéniségét. Hűséges volt szülőföldjéhez, a magyar nemzethez, barátaihoz és elveihez. „Az, hogy rendelkezett a hűség és nyugalom talentumaival, az is bizonyítja, hogy példaértékű nyugalommal viselte, hogy a magyar állampolgárság felvételét követően, akarata ellenére, ellentétben az ország alkotmányával megfosztották szlovák állampolgárságától. Nyugalommal viselte, hogy otthonában idegenként kezelték, s hasonló nyugalommal vállalta azt is, amikor egyre sűrűbben kellett igénybe venni az orvosi kezeléseket. Csendes béketűréssel hordozta az utolsó nap fájdalmait is” – mondta gyászbeszédében Molnár Sándor lelkész.
„Aktív életét magyarként a szlovák társadalom megbecsült tagjaként élte egészen addig, amíg fel nem vette a magyar állampolgárságot. Az ország e téren rendezetlen jogi előírásai és az abból fakadó atrocitások indították el még januárban, majd erősítették fel tavasz folyamán a szív és érbetegségét. Az, hogy állampolgársági ügyében a család minden igyekezete ellenére a hatóságok alkotmányellenes tevékenységébe ütközött, nem segítették a gyógyulását. Még nem bizonyított, de hirtelen halálát valószínűleg orvosi mulasztás okozta. A rimaszombati kórház orvosai mindent megtettek, hogy megmentsék, de f. év augusztus 1-jén a kórházi ágyról magához szólította őt a Mindenható” – nyilatkozta Fehérné Tamás Judit, Anikó nővére.
Tamás Anikó az utóbbi évtizedekben fő feladatának tekintette, hogy biztosítsa a most már 100. életévét betöltött Édesanyjának, Tamásné Szűcs Ilonának nemcsak a mindennapi kényelmét, de nyugalmát szórakozását és biztonságát. „Mindenhová együtt jártak, elválaszthatatlanok voltak. Példát mutatva – minden magyar rendezvényen részt vettek. A Wass Albert Magyar Nyugdíjas Kör egyik „motorja”, és megbecsült tagja volt. Még f. év július 31-én a Kör ülésén együtt nevetgéltek és énekeltek, és augusztus 1-én már bejárta a várost a hír, hogy Anikó már nincs az élők között. Tamás Anikó Rimaszombatban közismert személyiség volt. Szlovák barátaival, ismerőseivel, volt kollégáival ugyanúgy szót értett, mint a szívéhez legközelebb álló magyar barátaival….Nagyon sokunknak hiányzik” – mondta Fehérné Tamás Judit.
Búcsúzott tőle: édesanyja, Tamás Ilonka néni és nővére, Judit; unokaöccse, Fehér Csaba és családja, Vácról; közeli és távoli rokonok, a volt ČSAD-s munkatársak, a Wass Albert Magyar Nyugdíjas Kör tagjai, a Rimaszombati Öregcserkészek, a Csemadok rimaszombati helyi szervezete, az MKP rimaszombati helyi szervezete, a rimaszombati református gyülekezet, a parasznyai Hajnalcsillag Nyugdíjas Klub tagjai a szomszédok, barátok és ismerősök.
Búcsúztak tőle a magyar állampolgárságot felvett sorstársai is. A temetésen részt vett Komáromból Fehér István gimnáziumi tanár, aki a temetés után úgy nyilatkozott, hogy: „Muszáj volt eljönnöm, hiszen sorstársam volt! Én még élek… – de ő már nem.”
A szertartás végén a család kérésére elhangzott a Szózat, mert Tamás Anikóra hatványozottan érvényes: „Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar. Bölcsőd ez, s majdan sírod is, mely ápol, s eltakar…..” – és az, hogy:….“itt élned, s halnod kell!”
Fotó: Ifj. Fehér Csaba
HE, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32455″}
