35040

Szlovákia kajaknégyese a Londonban folyó nyári olimpiai játékokon a 2008-as pekingi olimpián szerzett ezüstérem megvédéséért száll harcba.

A csapatban változás állt be, Londonban Gelle Péter és Tarr György szlovákiai magyar sportolók mellett Martin Jankovec és Erik Vlček alkotják a négyest.
A korábbi csapatösszeállítás a Riszdorfer testvérekkel sikeres volt, viszont a 2011-ben ellentétek alakultak ki a csapat tagjai között, ami végül a csapat összetételének megváltoztatásához vezetett – nyilatkozta Róbert Petriska, a szlovákiai kajak- kenus szövetség elnöke.
Az olimpiára 8 kajakos utazott ki. Gelle Péter Erik Vlčekkel a K2-ben is indul, 1000 méteren. Ivana Kmeťová és Martina Kohlová ugyancsak K2-en indulnak 500 méteren, és egy valaki közülük versenyez K1-ben is, 200 méteren.

A kajaknégyes szereplésével kapcsolatban a sportkedvelőknek elég magasak az elvárásaik, mivel hozzászoktak, hogy a versenyzők dobogós helyezéseket szokat elérni. A szlovákiai kajak-kenu szövetség elnöke viszont tisztában van vele, hogy ilyen radikális változások után kár lenne túlságosan magasra tenni a mércét. A kajaknégyestől a hatodik helyezéstől jobbat vár az elnök, míg Gelle Péter és Erik Vlček páros esetében hasonlóak az elvárások.

Gelle Péter érsekújvári születésű sportoló. Az első sportág, mellyel még gyerekkorában kezdett foglalkozni, az úszás volt. Édesapja volt az, aki megszerettette vele ezt a sportágat, illetve ő volt az első edzője is. Gelle 12 évesen kezdett versenyszerűen foglalkozni a kajakozással. 2012-ben az Európa bajnokságon Erik Vlčekkel bronzérmet szereztek K2-ben 1000 méteren.
Gelle két számban is indul az olimpián, K4-ben 1000 méteren, illetve K2-ben szintén 1000 méteren. Saját elmondása szerint a K2-ben való indulásnak örül jobban, mivel Erik Vlčekkel már egyszer sikerült ebben a felállításban világbajnokságot nyerniük. K2-ben legnagyobb ellenfélként Németország és Magyarország versenyzőire tekint. Csehország pedig K4-ben jelenthet veszélyt a szlovákiai kajaknégyesre.

Tarr György komáromi születésű. K4-ben a Sydney olimpián negyedik helyezést ért el, Pekingben pedig a dobogón végeztek, ezüstérmet sikerült hazahozniuk. Tarr 2007-ben világbajnoki címet szerzett.

A kajakversenyek 4 napon keresztül zajlanak. Gelle Péter és Erik Vlček új hajóban indulnak. Gelle nyilatkozatában elmondta, hogy az új hajó sokkal erősebb. Mindenre próbáltak felkészülni, reményeik szerint ez sikerült is és Londonban szép helyezést érnek el.
Természetesen dobogós helyezésnek örülnének a legjobban, de elégedettek lesznek abban az esetben is, ha benne lesznek a legjobb hatban.

A kajakosok augusztus 6-9-e között versenyeznek az olimpián.

-ké-, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35023″}