35727

 Mind a Beneš-dekrétumok, mind a kettős állampolgársággal kapcsolatos szankciók sértik az Európai Unió alkotmányának szellemiségét. Civil szervezetek is üdvözlik a kezdeményezéseket a két súlyos jogsérelem kivizsgálása érdekében. A Felvidék.ma folyamatosan közli a civilek állásfoglalásait az ügyben. (Csatlakozási lehetőség)

 

Mint ismeretes, Hahn-Seidl Alida, a németországi Hunnia Baráti Kör képviselője és Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke még 2012. január 12-én Brüsszelben átadták a petíciót az Európai Parlament illetékes bizottságának a Beneš-dekrétumokat fenntartó, 2007-es szlovákiai parlamenti határozat ellen. Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága 2012. szeptember 20-án tárgyalta a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségét kimondó szlovák parlamenti határozat hatályon kívül helyezésére irányuló petíciót, melyet Hahn-Seidl Alida terjesztett elő. Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága a vita végén úgy döntött, napirenden tartja a kérdést, és Szlovákia hivatalos álláspontját is kikéri az ügyben.
A kettős állampolgárság ügyében pedig Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának az elnöke kezdeményezte petíciós eljárást az Európai Parlamenthez a kettős állampolgárok jogsértéseinek ügyében Szlovákia ellen. Tőkés László, Lomnici Zoltán és Gubík László szintén 2012. szeptember 20-án tartott az ügyben sajtótájékoztatót Budapesten. A petícióban arra kérik Martin Schulz, EP elnököt, járjon közbe a jogsérelmek megszüntetése érdekében. „Egyetlen megoldás van: a szlovák alkotmánnyal ellentétes állampolgársági törvény megsemmisítése. Kérjük, hogy folytassák le a kötelezettségszegési eljárást Szlovákiával szemben, és állapítsák meg a jogsértés tényét. Ha pedig nem változtatják meg a törvényt, akkor bírságolják meg Szlovákiát” – mondta Lomnici.

A dunaszerdahelyi Magyarok Szövetsége Felvidéki Csoportja, a komáromi Lélekharang Polgári Társulás és a szintén komáromi Teátrum Színházi Társulás ezúton köszöni Lomnici Zoltánnak, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökének, valamint Hahn-Seidl Alidának, Juhász Imrének és Bagó Zoltánnak, hogy az Európai Parlament illetékeseinél sikerrel jártak a szlovákiai magyar nemzeti közösséget ért két súlyos jogsérelem kivizsgálása ügyében. „Reméljük, hogy ez a folyamat a magyar és a szlovák nép közötti valódi békét eredményezi majd, hiszen mind a ránk vonatkozó Beneš-féle dekrétumok, mind a kettős állampolgársággal kapcsolatos szankciók sértik az Európai Unió alkotmányának szellemiségét. Egyúttal kérjük a szlovákiai civil szervezeteket, hogy a jövőben tudassák a nagy nyilvánossággal, ha a két nép békéjét építő kezdeményezésekkel egyetértenek” – nyilatkozta Batta György, a fent nevezett csoportosulások nevében.

A Felvidék.ma szerkesztősége itt kínálja fel a lehetőséget, hogy azon szervezetek, magánszemélyek, akik támogatásukról kívánják biztosítani a kezdeményezőket az info@felvidek.ma e-mail címre jutassák el üzeneteiket, hogy azt itt nyilvánosságra hozhassuk.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35683,35685,35674,34784,35673,35724″}