35806

 Miután közel 1200 határon túli magyar – a Kárpát-medencei Családlánc jóvoltából nagyrészt egész családok – nézhette meg a Magyar Operaház meghívására ingyenesen a Hunyadi László 28-i, pénteki főpróbáját, szombaton, szeptember 29-én a premiert a Bartók Rádió és az M1-n élőben is közvetíti.

Az 1200 ülőhelyre szinte azonnal több mint kétezer határon túli magyar jelentkezett – mondta Dr. Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének alelnöke – ami bizonyítja, hogy az ott élő magyarok számára ez az opera ugyanúgy nemzeti kincsnek számít, mint az itt élőknek.” A Hunyadi László pénteki főpróbája egyben indító eseménye az úgynevezett Mindenki Operája sorozatnak, amelyben az évad során még 24 különböző produkció főpróbáját nézhetik meg nagycsaládosok, nyugdíjasok és diákok, az eredeti helyár negyedéért.

A pénteki, jótékony célú Hunyadi főpróba viszont a határon túli nézők számára teljesen ingyenes, és egyúttal tisztelgés is Erkel Ferenc emléke előtt. Az előadás előtt a gyulai polgármester az ottani Erkel Emlékházból két muzeális értékű tárgyat – a zeneszerző bronz mosdótálját és kancsóját – vitte el az Operaházba, amelyet október 1-ig ki is állítanak a Vörös Szalonban. A polgármester, Ókovács Szilveszter mb. főigazgató, valamint Dr. Latorcai Csaba, az EMMI nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ezután együtt megkoszorúzták az épület előtt álló Erkel szobrot. A főpróba további díszvedégei voltak: Soltész Miklós, az EMMI szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Répás Zsuzsanna, a KIM nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára és természetesen Dr. Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége képviseletében.
A Hunyadi produkció-sorozat végéig a Vörös Szalon egyúttal egy kisebb Erkel-kiállítás helyszíne is lesz.  A nézők az előadások előtt és a szünetekben itt tekinthetik meg a Magyar Nemzeti Galériából érkező következő három műalkotást: Madarász Viktor: Hunyadi László utolsó siratása (vázlat),  Benczúr Gyula: Mátyás és Holubár, Benczúr Gyula: Mátyás fogadja a pápa követeit – tájékoztat az opera.hu.

A Magyar Állami Operaház, Hunyadi László c. darabjának nyilvános főpróbáján Répás Zsuzsanna mondott köszöntőt, valamint köszöntötte a jelen lévő Kárpát – medencei nagycsaládos egyesületek képviselőit.
A magyar közmédia jóvoltából az operabarátok a hétvégén igazi csemegére számíthatnak. A Bartók Rádió élőben, az M1 időeltolással közvetíti szombaton Erkel Ferenc egyik legnépszerűbb operáját, a Hunyadi Lászlót. Emberemlékezet óta nem volt példa arra, hogy rádió és televíziós csatorna egyszerre közvetítsen élőben magyar operabemutatót. Ennek lehetnek a nézők és a hallgatók szombaton tanúi. 

A Bartók Rádió szombaton 19.00 órától, az M1 „csúsztatással”, 20.15 órakor közvetíti a Magyar Állami Operaházból Erkel Ferenc népszerű operáját, a Hunyadi Lászlót. 

“A különleges médiaesemény előzménye, hogy a Magyar Állami Operaház keddi sajtótájékoztatóján Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese együttműködési megállapodást írt alá Ókovács Szilveszterrel, az Operaház megbízott főigazgatójával. E stratégiai együttműködés eredményeképpen kiemelt országos, sőt határokon túli programmá vált az Erkel-operabemutató. A közvetítés nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a szélesebb közönségréteghez közelebb hozza az opera műfaját”  – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Csermák Zoltán kommunikációs főmunkatárs. Hozzátette: “A nagy magyar zeneszerző 1844-ben bemutatott dalműve kiválóan alkalmas e misszióra. A háromfelvonásos darabban Erkel Ferenc zenei zsenialitása Egressy Béni kiváló szövegkönyvével és színpadismeretével társul” – mondta.

Az Operaház 129. évadján a mű Radnai-Oláh-Nádasdy féle átdolgozásával kezdik az évadot. E változat az „ős” Hunyadinál lényegesen színpadszerűbb, és sokkal közelebb áll a mai ember gondolkodásához, s az európai operajátszáshoz. Az este karmestere Héja Domonkos lesz, a főbb szerepeket Fekete Attila, Rálik Szilvia, Szvétek László és Miklósa Erika éneklik. A XV. században játszódó operát Szűcs Gábor rendező álmodta színpadra, aki „a hazaszeretet, a felelősség és az áldozatvállalás operájának” nevezte a Hunyadi Lászlót, hiszen a Hunyadi család elsőszülött fiát áldozta fel a hazájáért.

Szereposztás:
Hunyadi László – Opera 3 felvonásban – Magyar Operaház | 19:00-22:30
Zeneszerző: Erkel Ferenc; Szövegíró: Egressy Béni; Rendező: Szűcs Gábor; A rendező munkatársa: Vasvári Csaba; Díszlettervező: Libor Katalin; Jelmeztervező: Kárpáti Enikő; Koreográfus: Kováts Gergely Csanád; Karmester: Héja Domonkos
V. László: Nyári Zoltán Pataky P. Dániel Mukk József Megyesi Zoltán Daróczi Tamás
Cillei Ulrik: Cser Krisztián Szvétek László Szüle Tamás
Szilágyi Erzsébet: Rálik Szilvia Fodor Beatrix Bazsinka Zsuzsanna Kolonits Klára
Hunyadi László: Kiss B. Atilla Fekete Attila Balczó Péter Pataki Adorján
Hunyadi Mátyás: Balga Gabriella Schöck Atala Simon Krisztina Várhelyi Éva
Gara nádor: Bretz Gábor Kálmándi Mihály Berczelly István Gurbán János Perencz Béla
Gara Mária: Kriszta Kinga Miklósa Erika Kertesi Ingrid Szakács Ildikó
Szilágyi Mihály: Sárkány Kázmér Ambrus Ákos
Rozgonyi: Káldi Kiss András Hábetler András

Budapesten, a Magyar Operaház előtt szeptember 29-én homlokzati óriáskivetítő, 1200 szék és jelmezes utcai parádé várja az érdeklődőket az Operaház szombati szezonnyitó bemutatóján. Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját nemcsak bent, hanem kint, az utcán is ezrek nézhetik végig szombat este: az Andrássy utat 1200 szék elhelyezésével ingyenes nézőtérré alakítják, ahol az érdeklődők ingyen, óriáskivetítőkön követhetik figyelemmel a nemzeti operát, amelynek dallamai évtizedeken keresztül vezették az opera-slágerlistát.

Felvidék.ma