35616

Ipolyság városa az idei év tavaszán egy új kiállító helyiséggel gazdagodott. Városi Könyvtár mellett április 13-án nyílt meg az Ipoly Galéria. A névválasztás nem véletlen, tudniillik a könyvtár a folyó pártján fekszik.

E kis galéria megálmodói Solmosi Márta könyvtár igazgatónője és Antal Gábor fiatal ipolysági művész. Galéria megalapításának legfőbb célja az volt, hogy teret adjanak fiatal kezdő művészeknek a bemutatkozásra. Az Ipolysági ihletés c. csoportos nyitótárlaton több fiatal művész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói, mutatkoztak be. Ekkor formálódott meg az ötlet, miszerint a csoportos tárlaton bemutatkozó fiatalok önálló kiállítást is szervezhetnek a galéria falai között.
Az ötlet megvalósult, és július 20-án Méry Beáta első önálló Feltárás c. tárlatával vette kezdetét. Ennek folytatásaként szeptember 7-én nyílt meg Antal Gábor Képzeld csak el c. első önálló tárlata. Antal Gábor Ipolyságon született, jelenleg a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikusművész szakának negyedéves hallgatója, emellett az ipolysági Művészeti Alapiskola képzőművészeti szakán tevékenykedik pedagógusként. Tehetségére már nagyon fiatalon felfigyeltek, rengeteg díjat zsebelt be az évek folyamán. Többek között az alábbi csoportos kiállításokon vett részt, I. Nemzetközi Rajz és Képgrafikai Biennále (Győr, 2011), Kamera – Magyar Képzőművészeti Egyetem (Budapest, 2011). Alkotás során előszeretettel használja a linómetszet és akvarell technikákat.  Témai emberközpontúak, emberekhez szólnak.   
A kiállításmegnyitó kísérő programjaként az ipolysági Szikora Barbara énekelt, kísérte Turczi Ákos gitáron, igazi attrakcióként hatott Stefanovics Renáta artista fellépése. Szinte már hagyomány értékű az elmaradhatatlan családias hangulat, ami még szebbé és meghatottabbá teszi a hivatalos megnyitókat.      
A kiállítás október 31-ig tekinthető meg az Ipolysági Városi Könyvtár mellett működő Ipoly Galériában, Janko Kráľ utca 5 szám alatt.

Pásztor Péter, Felvidék.ma