354362012. szeptember 7-én 19 órától kerül megrendezésre a budapesti Thália Színházban az a gálaest, mely keretében átadják az idei Kaszás Attila-díjakat.

A gálaműsor rendezője Forgács Péter. Az est folyamán fellép Szarka Gyula és Tamás, Huzella Péter, Pápai Erika, Szarvas József, Felföldi Anikó, Tóth Auguszta, Gulyás Attila, Hegedűs D. Géza, Keresztes Ildikó, a Győri Nemzeti Színház társulatának művészei és Experidance Tánctársulat.

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere, és a Mozaik Művészegyesület elnökeként Szűcs Gábor alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók. A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották az eddigi években. A cél az volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazott személyéről a kétfordulós szavazáson, hanem maguk a színészkollégák. Az első fordulóban a szavazók egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg, majd így a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről.

2008-ban Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze, 2009-ben Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház tagja, a színház korábbi igazgatója, 2010-ben Mátray László, szintén a sepsiszentgyörgyi színház fiatal színésze, 2011-ben pedig Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja volt a Kaszás Attila-díj kitüntetettje. A díj átadására az eddigi években a Nemzeti Színházban, illetve a székesfehérvári Vörösmarty Színházban gála keretében került sor. A díj minden évben egy Kaszás Attilát ábrázoló rézkarc, amely Somorjai Kiss Tibor grafikus munkája, és nettó ötszázezer forint. 2010-ben a díjátadó ünnepség fővédnökségét Spányi Antal római katolikus megyéspüspök, 2011-ben pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta.

További információkért kattintson a www.kaszasattiladij.hu oldalra.

www.kaszasattiladij.hu nyomán Felvidék.ma