36252

A rimaszombati Egyesített Iskola (Szakközépiskola és Műszaki Szakközépiskola) október 25-én immár második alkalommal rendezte meg a Forcabarca-kupa névre keresztelt kispályás teremlabdarúgó-tornát.

A a környékbeli alapiskolák 8. és 9. osztályába járó (végzős) tanulók a középiskola tornatermébenm játszották mérkőzéseiket. Mint azt Kisantal Károly mérnök, az iskola igazgatója üdvözlő beszédében elmondta, mindenekelőtt szeretnének hagyományt teremteni, és mivel iskolájukban sportosztályok is működnek – kapcsolatot tartanak a II. ligás fociklubbal, részt vesznek az utánpótlás nevelésében -, szeretnék, ha a környékbeli alapiskolákban végző tehetséges focisták náluk folytatnák tanulmányaikat. Az iskola igazgatója, aki maga is aktív futballista volt Rimaszombatban, később pedig mint edző is sikereket ért el a környéken, egész életében szívén viselte a közel százéves rimaszombati foci ügyét.

A rendezők a résztvevő csapatokat két négytagú csoportba osztották:
A csoport:  Tompa Mihály Alapiskola Rimaszombat, Hrachovo, Pelsőc SZTNY Alapiskola, Bátka
B csoport:  Hnúšťa, Kazinczy Ferenc Alapiskola Tornalja, Hostinský utcai AI, Pelsőc MTNY AI

Elődöntők: Az elődöntőbe az A csoportból a Tompa Mihály Alapiskola Rimaszombat és Bátka, a B csoportból pedig Hnúšťa és a Kazinczy Ferenc Alapiskola Tornalja csapatai kerültek.

Tompa Mihály AI Rimaszombat – Kazinczy Ferenc AI Tornalja  0:1,  
Hnúšťa – Bátka 4:2

Mérkőzés a 3. helyért:  Tompa Mihály AI Rimaszombat – Bátka  2:0, g.: Németh Márió, Pál Tamás

Döntő:  Hnúšťa – Kazinczy Ferenc AI Tornalja  1:1 (1:0),  tizenegyesekkel   2:0  

A döntő után az iskola igazgatója köszönetet mondat a csapatoknak, hogy részt vettek a tornán, sor került az eredményhirdetésre, majd a szervezőkkel emléklapokat, apróbb ajándékokat osztottak szét a résztvevők között.
                                    
Felvidék.ma, Csomós Elemér