36299

 2012. október 27-én, tartotta soros ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK). Felvidéket a Via Nova ICs, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata, a Diákhálózat, a Magyar Ifjúsági Közösség és a Tandem képviselte.

 A Magyar Ifjúsági Konferencia a magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztető fóruma. Évente kétszer ülésezik, egy találkozóra a határon túl, és egyre Magyarországon, ezúttal Kecskeméten került sor. A városháza dísztermében tartott tanácskozás résztvevőit az egyik fővédnök, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális-, család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár köszöntötte, aki az identitás megőrzését hangsúlyozta a határon innen és túl élő magyar fiatalok számára is. Felhívta a figyelmet, hogy manapság az egyik legnagyobb társadalmi probléma a fiatalok elvándorlása szülőföldjükről, ami a magyarság fogyásának is egyik fő okozója. Ez ellen az érdekképviseleteknek és az ifi szervezeteknek együttesen és szervezetten kell fellépniük, és keresniük rá a megoldást. Ebben a kultúra és az oktatás mellett a család az, amelyre lehet építeni – fogalmazott az államtitkár.
Mivel a konferencia Állandó Bizottsága elnökének, a délvidéki Saláta Zoltánnak (Vajdasági Magyar Diákszövetség) lejárt mandátuma, a bizottság új elnököt választott Gulyás Tibor személyében, aki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ifjúsági ügyekért felelős elnökségi tagja. Alelnöknek pedig Felvidékről a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnökeként tevékenykedő Csémi Szilárdot.
A plénum a döntés után nem szokványos módon szimpátiaszavazást is tartott, melyen egyöntetű többséggel biztosította az új elnökséget támogatásáról.
A péntektől vasárnapig tartó kecskeméti találkozón minden régió, ahol magyarok élnek, képviseltette magát, 58 tagszervezet küldötte személyében. Maga a kezdeményezés egyik legfőbb célja, hogy a Kárpát-medence magyar ifjúsági szervezeteit rendszeresen összehozza, terepet nyújtván a kapcsolatépítésnek és tartásnak, valamint, hogy határozottan előremozdítsa a magyar-magyar kapcsolatokat. Ezen kívül a konferencia és a működését biztosító háttérszervezet a nemzet- és ifjúságpolitikai kérdésekben a magyar kormány stratégiai partnere kíván lenni, és egységes véleményt megfogalmazni e területen érintett problémákról. Ennek jegyében a konferencia egész napos programját a plenáris ülés után munkacsoport-ülések (Megújulás-jövőkép, Nemzeti Ifjúsági Tanács folyamata, Forráslehetőségek) is követték.
Ez és az ehhez hasonló egyeztetőfórumok is láttatják, hogy egyre több helyen nyilvánul meg a magyarság egyetemes összefogása, ami mindenki számára maradéktalanul üdvözölendő.

“Mi, a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok és szervezeteik képviselői a mai napon azt a döntést hoztuk, hogy az Állandó Bizottság új elnökének programját támogatjuk, felkérjük az elnököt, hogy a mai konferencián megtárgyalt irányelvekkel kiegészítve végezze munkáját.
A Magyar Ifjúsági Konferencia nemzet- és ifjúságpolitikai kérdésekben a magyar kormány stratégiai partnere kíván lenni, illetve felkéri a magyar kormányt, hogy támogassa programja megvalósításában. Örömmel fogadjuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma az elkövetkezendő évben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a fenti elhatározás maradéktalanul megvalósuljon” – áll a zárónyilatkozatban.

A Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ a plénum döntésének megfelelően felvételt nyert. A Magyar Remény Mozgalom Ifjúsági Csoportja a plénum döntésének megfelelően ez alkalommal nem nyert felvételt.

A Magyar Ifjúsági Konferencia következő ülését 2013 tavaszán Horvátországban tartja.

Csonka Ákos, Felvidék.ma